Szirbik Gabriella, egyetemi tanársegéd, a ME Btk Szociológia Intézetének munkatársa is megtisztelt minket azzal, hogy hozzászólt a szociális munka hazai helyzetéről blogunkon kialakul vitához. A jelenlegi írás az előzmények elolvasásával válik igazán érthetővé, melyek elérhetőek itt:

Bugarszki Zsolt vitaindítója

Kocsis Emília válasza

Szollár Judit gondolatai

Kozma Judit válasza

 

Kedves Hozzászólók, kedves szociális munkások!

Az a helyzet, hogy önmagában mindegyikőtök írásával egyetértek, de mégis van valami hiányérzetem. Én nem hiszem, hogy a szociális munkát emocionálisan kell mélyebben beágyazni a jelen társadalmi terébe, mert akkor sohasem szabadulunk meg attól a romantikus színezettől, amely a társadalmi reformerek korába visz vissza minket.

A szociális munka nagyon egyszerűen a szociálpolitika gyakorlataként van jelen a 2. VH. óta a nyugati jóléti társadalmakban. Az intézményesített szociálpolitika társadalompolitikai súlya azonban jócskán megkopott, az a jóléti konszenzus már régen felbomlott, mely a gazdaságpolitika egyenrangú partnereként tekintett a szociálpolitikára, s annak gyakorlatára a szociális munkára. A szociálpolitikai értékváltozások, s a szociálpolitika funkcionális pozícióváltozásai egy társadalomban , kíméletlenül érintik a szociális munkát is.

A szociálpolitika legitimáló funkciója - miszerint újraelosztással csökkenteni kell a társadalmi egyenlőtlenségeket - mert azt gondoljuk, hogy az a jó társadalom, amelyben az egyenlőtlenségek mérsékeltek, s azt gondoljuk, hogy az a jó társadalom, amely rendszerelméletileg több, jobb minőségű, s más, mint részeinek összessége, s azt gondoljuk, hogy az a jó társadalom, amelyet a munkamegosztás okán létrejövő szolidaritás (organikus) mint habarcs tart össze, s egyenlíti ki az ellentétes érdekeket -, komolyan devalválódott, így gyakorlati megnyilvánulása is: a szociális munka.

A jóléti konszenzusban egzisztáló szociálpolitika (amit nevezhetünk modern szociálpolitikának), annak a Comte-i ideának a korpusza, amit társadalmi tervezésnek hívunk (egy társadalmat meg lehet úgy tervezni, mint egy utat, vagy egy hidat, mondta az öreg), ilyetén módon a modern állam diszciplináris köntösbe bújtatott hatalmi kényszere (Foucault és a strukturalisták). Amennyiben az így definiált szociálpolitika a teljes foglalkoztatásra és a megszelídített bérmunkára apellálva őrködik a társadalmi integráció felett, akkor a balos értékeken felépülő szociális munka virágzik a szabadság-egyenlőség-testvériség zászlaja alatt, a szociális jogok dekommodifikációja pedig nem kérdés. De ha a szociálpolitika koncepcionális váltást hajt végre magán - ami persze paradoxon, hiszen külső logika nyomása alatt teszi, szóval instrumentalizálódik -, akkor a gyakorlata, a szociális munka is változni fog: „Mától nem gondoljuk azt, hogy a munkán keresztüli becsatlakoztatás a társadalmi integráció egyedüli kulcsa” - mormolja magában a szociálpolitika, majd így folytatja: „A munka, a szociális jogok és a biztonság egymástól szétválnak, újraértelmezzük a szolidaritás, a befogadás, a kizárás és a jóléti gondoskodás téziseit – természetesen piackonform módon.” (Mert egy Isten azért van, s a legkevésbé sem plurális! – megjegyzés a mesélőtől.)

Az NSZK 11. változatában olvashatja mindenki az új szolidaritás definícióját (már nem Durkheim a nyerő, Mary Wollstonecraft pedig egyenesen ultrabalos), de tudok olyan szociálpolitika tankönyvet is mutatni, amelyben a relatív biztonság fogalmát nem sorolják a szociálpolitika alapvető értékei alá. A koncepcionális váltás lényege egyszóval: szegénypolitika. (mégpedig nyílt) Ezt az állítást empirikusan és teoretikusan is gyerekjáték bebizonyítani főleg magyarországi vonatkozásban a kétezres évek elejétől/közepétől, de uniós szinten sem nagy kihívás. Szemantikailag szebben: hibajavító szociálpolitika. (az IT felől nézve e-szociálpolitika, vagy posztmodern szociálpolitika)

A társadalmi tervezés nagy idea, az alakváltott szociálpolitika továbbra is az akadémikus elnyomás állami monopóliuma , csak most már mást akar (-nak tőle a megrendelők): mindenki a néki rendelt helyen!, mert már nem gondoljuk azt, hogy az a jó társadalom amelyben…, amely…, amelyet…(lásd fentebb! Időközben felbomlott ugyanis a bérmunkatársadalom) Mindez a szociális munkának történelmileg zsákutca. A zsákutcából szerintem oly módon lehet kijönni, ha explicitté tesszük, hogy a szociális munka a szociális problémákhoz kapcsolódik, nem pedig a politikai erőtérben feszülő szociálpolitikához.. Vagy újra settlement és tényleg mozgalom, vagy szolgaság és szociális bürokrácia! (no persze az ötletem felvet komoly tudományfilozófiai és tudományszociológiai kérdéseket is a demarkációs probléma és a parsonsi professzionalizmus kapcsán, de ezt most hagyjuk, ugyanakkor mégiscsak elgondolkodtat a nagy erőkkel képzett szociálpedagógusok esete…)

Álljon itt a társadalmi tervezésről Dosztojevszkij fricskájának egy-két önkényesen kiragadott részlete: Feljegyzések az egérlyukból (1864)

„Hisz önök, uraim - tudomásom szerint -, statisztikai adatok, tudományos, közgazdaságtani képletek alapján, a középarányost véve, állították össze az emberi előnyök lajstromát. Hiszen önök szerint ezek az előnyök - a jólét, a gazdaság, a szabadság, a nyugalom; úgyhogy az olyan ember, aki például nyilvánvalóan, tudatosan az ellen az egész lajstrom ellen cselekszik, az az önök véleménye és természetesen az én véleményem szerint is zavaros fejű vagy éppenséggel teljesen őrült, igaz?” (…) „De hát az ember annyira rajong a rendszerezésért és az elvont következtetésért, hogy képes szántszándékkal eltorzítani az igazságot, képes behunyni a szemét, befogni a fülét, csak azért, hogy igazolja a saját logikáját.” (…) (… „Önök hisznek a kristálypalotában, amely örök időkre szól, lerombolhatatlan, tehát amelyre nem lehet majd titokban nyelvet ölteni, és nem lehet zsebben fügét mutatni neki. Nos, hát én talán épp azért félek ettől az épülettől, mert kristályból van, örökre szól, lerombolhatatlan, és most még titokban sem lehet nyelvet ölteni rá. Mert nézzék: ha palota helyett csak tyúkólat találok, és megered az eső, én esetleg bebújok a tyúkólba, hogy ne ázzak meg, de nem tekintem palotának a tyúkólat csupán hálából azért, mert megvédett az esőtől. Önök nevetnek, sőt azt mondják, hogy ebben az esetben tyúkól vagy palota - egyre megy. Igen - felelem én -, ha csupán azért élnénk, hogy ne ázzunk meg.”

Szirbik Gabriella szociológus

2011.11.23. 19:06

Szerző: Zsoolt

Szólj hozzá!

Címkék: szociális munka Szirbik Gabriella

A bejegyzés trackback címe:

https://szimplacsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr333406657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.