Közvetítés a Nyírő Nyár Nyílt Napról, és interjú Dr. Petke Zsolttal

 

Kliensként megjelenni az egészségügyben számomra az esetek döntő többségében egyet jelentett a szorongással, kiszolgáltatottsággal, megalázottsággal. Volt néhány üdítő kivétel, még azokon kívül is, amikor valamilyen protekcióval sikerült bejutnom egy-egy rendelésre.

 

Hasonló tapasztalatokat hallok az orvos-oldalról is, kritikán aluli körülmények között kell szenvedni azért, hogy művelhessék azt a hivatást, ami legalábbis a legfontosabbak között van a világon.

 

Úgy látszik, a mostani viszonyok között a személyes elhivatottságon, lendületen, kurázsin múlik, hogy egy ellátó intézmény milyen valódi szolgáltatást, lehetőséget nyújt a változáshoz. Különösen igaz lehet ez az addiktológiai szakterületre, hiszen a forráselosztás során egyre inkább a megelőzésre, és a büntetésre helyezik a hangsúlyt, mintsem az ellátók támogatására.

 

Mindeközben a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályának dübörög a facebook profilja. A stábnak sikerült olyan energiákat mozgósítania, amiből az osztály, a betegek, és talán még a szakma is profitálhat.

 

nyiro_rajzol.JPG

 

Múlt vasárnapra Nyírő Nyár Nyílt Nap néven nyitott programot szerveztek a kórház kertjébe. A nap legfontosabb célja az volt, hogy kifessék azt a sivár téglafalat, amire a kórtermek ablakai néznek. A közösségi oldalon rengeteg művész jelentkezett a feladatra. Amikor odaértem, már ott álltak a flakonjaikkal a kijelölt területük előtt, A4-esre kinyomtatott terveikkel. Aztán hamarosan, ki-ki a saját világába mélyedve, elkezdtek fújni. A rekkenő hőségben nem volt nagy tömeg, családias csoportokban beszélgettek az emberek, macskák nyúltóztak az ősfák alatt. A Róbert Károly körút és a Lehel út sarkán valahogy létrejött egy különlegesen békés, háborítatlan atmoszféra.

 

nyiro_cica.JPG

 

A program tartalmas volt, és kellemesen lazára szervezték, szinte olyan volt, mint egy véletlenül nagyon jól sikerült házibuli. A meleget enyhítette Takács Eszter és Kirschner Péter akusztikus koncertje, majd Kőrösi Gábor zeneterapeuta játszott tibeti hangtálakon. Az osztály betegeinek műsora belevalóan közvetlen és őszinte volt, látszott, hogy abszolút saját magukat gyúrták bele az előadásba.

 

nyiro_eszter.JPG

 

Néhányan felsétálhattunk egy terembe, ahol megtapasztalhattuk, milyen lehet részt venni egy önismereti csoporton. Öt-hat teljesen ismeretlen emberrel arról beszélgettük, kiket juttatnánk be az egyetlen űrhajóba, ha elpusztulna a Föld. A feladatba mindannyian bevonódtunk, ami annyira összekovácsolta a társaságot, hogy később együtt maradtunk a kertben. A stáb egy része ekkor már krumplit pucolt, az udvaron paprikás krumplit főztek.

 

krumpli.JPG

 

Az élő könyvtárban Robival beszélgettem, akinek 25 éves politoxikomán karrierje van, a sziputól a heroinon át a kristályig mindent kipróbált. Sok helyen megfordult, és visszatérő betege az osztálynak. Szerinte “máshol úgy van, hogy alkoholistaként megy be a beteg, és alkohol- és gyógyszerfüggőként jön ki. Aztán átküldik a pszichiátriai gondozóba, ahova éppen tartozik. Ez itt nem így van, sokat tanultam itt, a csoportok is segítenek, meg a dokimmal is jókat tudunk beszélgetni. Egy rehabot ajánlottak, valami hosszabb lehetőséget, hogy át tudjam gondolni az életemet.”

 

Az osztályvezető főorvos, Dr. Petke Zsolt büszkén dokumentálta a nap történéseit a telefonjával, hogy percről-percre frissíthesse a közösségi oldalt. Megkértem, hogy a programok között beszélgessünk egy kicsit.

 

Vasas Luca: Elég könnyű megfeledkezni arról ezen a rendezvényen, hogy egy kórházban vagyunk. Szerinted az addiktológiának milyen a viszonya a többi orvostudománnyal?

 

Petke Zsolt: Azt gondolom, hogy ez a leginkább közösségi orientáltságú kezelési forma.

 

Itt gyakorlatilag a kapcsolatok gyógyítanak. Úgy szoktam fogalmazni, hogy az ember kapcsolatban sérül, és kapcsolatban gyógyul is. Ez, azt gondolom, hogy az addiktológiában különösen érvényes.

 

Ezért hát szerrel gyógyított rossz kapcsolatokra próbálunk más gyógyírt keresni. Olyan egészséges emberi kapcsolatokat, olyan működő pozitív, örömteli emberi kapcsolatokat próbálunk itt modellezni és tanítani, amelyeket később a szerhasználó kliensek felhasználhatnak a mindennapi nagybetűs életükben. Függetlenül attól, hogy a munkaerőpiacon próbálnak érvényesülni, vagy párkapcsolatot akarnak táplálni, vagy kenyeret akarnak vásárolni a boltban. Mindenhol a múltban a szerfogyasztó az emberi kapcsolatokban való csalódást élte meg. Valami olyasmit tartunk mi erről, hogy a szerhasználat az a magányról, és az önsajnálatról szól. Hát ezen a kettőn próbálunk mi egy kicsit változtatni. Próbálunk valami pozitív, örömteli folytatást elősegíteni ennek a történetnek.

 

V.L.: Valahogy úgy hirdetitek ezt a rendezvényt, hogy ez egy újdonság. Ez csak a rendezvényre igaz, vagy a ti módszereitekre, erre az osztályra, erre a hangulatra?

 

P.Zs.: Azt gondolom, hogy mindkettő újdonság. Nem véletlenül egy olyan alternatív művészeti ágat próbálunk a kórház címén népszerűsíteni, amely nem annyira elfogadott – a graffitiről beszélek – viszont nagyon sok értéket hordoz. Nagyon sok érzést hordoz. Ez valahogy így működik az addiktológiában is. Régebben az addiktológiai probléma az egy olyan gyógyíthatatlan betegségként jelent meg a köztudatban, amellyel nincs mit kezdeni, itt van nekünk az alkoholista, aki állandóan a család kolonca lesz. Ezen próbálunk mi változtatni. Azt gondoljuk, hogy az általunk is bevezetett újabb terápiás megközelítések alapján a szerfogyasztó ugyanolyan hasznos tagja a közösségnek, a családnak, a társadalomnak, csak másképp kell egy kicsit hozzá viszonyulni, mint ahogy ez mindannyiunkra érvényes. Tisztákra is. Mindenki másképp értékes, mindenki másképp szép.

 

nyiro_rajzol2.JPG

 

V.L.: Ez a kórház mennyire nyitott erre a vonalra?

 

P.Zs.: Én azt gondolom, hogy a pszichiátriai kórházak mindig is pártolták a művészetet. Ez a régi Lipóton is így volt, rengeteg művészeti műhely működött párhuzamosan ott is a színháztól a mandalafestésig. Ezt mi nem most kezdtük el, ez az elmúlt három évben folyamatos. Színházakat hívunk, színházba visszük a klienseinket. Mindennap festenek, mindennap festünk velük együtt. Improvizálunk, próbálunk új dolgokat kitalálni. Próbáljuk az érzéseinket a szavakon kívül művészetekben is megfogalmazni.

 

V.L.: Valamiképpen ezt a hagyományt, ami a Lipóttal megszűnt, ezt szeretnétek folytatni?

 

P.Zs.: Ezt mi már folytatjuk, ez nem szakadt meg. A régi tanáraink, akiktől a Lipóton tanultunk még annak idején, ők ma már itt dolgoznak velünk, vagy nyugdíj mellett hozzánk bejárnak tanácsot adni, segíteni bennünket. Ez nélkülük nem menne. A régi nagy bölények a Lipótból szinte mind velünk dolgoznak, próbálnak segíteni, tulajdonképpen bábáskodnak a mi új kezdeményezéseink mellett. Ez egy olyan erőt adó folyamatosság, amely alapján méltán lehet egy kicsit nagyobb arcunk, hiszen nem vagyunk egyedül. Ez a közösségi terápiában ugyanígy működik.

 

nyiro_rajzol3.JPG

 

V.L.: Te civil szervezetben is dolgozol, igaz?

 

P.Zs.: Igen, én alapvetően az addiktológiai problémának mindigis nagyobb megoldását láttam a közösségi alapon működő, non-profit alapon működő civil szervezetekben. Ahol kevesebb az egészségügy, és több a közösségi tevékenység. Ezt próbáljuk némiképp átültetni a mostani kórházi, addiktológiai gyakorlatba is.

 

Nagyon nehéz dolgunk van, mert a fejekben, illetve a finanszírozásban még mindig az működik, hogy fekvőbeteg ágyra kapunk finanszírozást. A beteget fektetni kell, ha akarjuk, ha nem.

 

Ezen próbálunk mi változtatni. A közösségi terápia nem erről szól. Arról szól, hogy ide megy a beteg csoportra, oda megy a beteg beszélgetni, önsegítő csoportba jár, közben szociális intézménybe látogat. Rehabilitációs intézménybe megy felépülni.

 

De ehhez semmi köze a gyógyszer szedésnek, és semmi köze a pizsamásdinak.

 

Ezen próbálunk mi első körben a kórház irányából változtatni.

 

V.L.: Ez mennyire mozgatja meg az embereket?

 

P.Zs.: A kezdeményezésünk nem várt sikere az az, hogy a civil társadalom is, illetve az úgymond potens szponzorok is nagyon aktívan kapcsolódtak be, a sajtóról nem is beszélve.

 

Ezt mi első körben a klienseinkkel együtt terveztük megvalósítani, és százezres nagyságrendebn érkeztek a felajánlások, hogy ő hozna egy vödör vizet, ő hozna egy szendvicset, ő hozná a családot segíteni abban, amiben kell, a másik meg segítene egy kórtermet felújítani.

 

Jó néhány gyógyszercég megkeresett, hogy ők elvállalnák egy kórterem felújítását, kerül amibe kerül. Hát ezt szeretnénk valahogyan összefogni, valahogyan rendszerezni, és egy közös akciótervet kidolgozni erre a kezdeményezésre.

 

nyiro_rajzol4.JPG

 

V.L.: Ki az a mag team, aki szervezi ezt az egész dolgot?

 

P.Zs.: Első körben a kórházi team próbálja a szakmai részt összefogni, a menedzsmentet a Happy Office, szintén közösségi eseményekben érdekelt non profit portál, a művészeti részt pedig a graffitis képzőművészekből álló iniciatíva brigád, az ún. Nyírő Nyár brigád, akik az egész művészeti hátteret adják. Müller Péter Sziámi, Kirschner Péter, és Takács Eszter az előadók oldaláról támogatják a rendezvényt, de jó néhány együttes jelezte szándékát, hogy segítene a hírverésben. És nagyon szorosan mellettünk áll a sajtó. Nélkülük, azt gondolom, egy lépést nem tudnánk tenni.

 

Reméljük, hogy a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályán folytatódik ez a flow.

 

A stábot a “Nyírő Gyula Kórház - OPAI, Addiktológiai osztály” című Facebook lapon lehet megkeresni mindenféle kérdéssel, ötlettel, felajánlással!

 

 

2015.07.11. 08:51

Szerző: _luca

Szólj hozzá!

Címkék: addiktológia nyírő nyírő nyár nyílt nap

A bejegyzés trackback címe:

https://szimplacsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr437616014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.