Közzétesszük blogunkon az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékének közleményét a Belügyminisztérium hajléktalanokat érintő törvénytervezetéről. Elsősorban azért tesszük ezt, mert a közlemény minden szavával egyetértünk!

Humánus és szakmailag megalapozott hajléktalan-ellátást!

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékének állásfoglalása

Megütközéssel fogadtuk, hogy a Köztársaság kormánya az épített környezet védelméről, illetve a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény módosítása kapcsán foglalkozik a hajléktalanság problémájával.

A tervezet szövege

A Belügyminisztériumban kidolgozott, a napokban vitára bocsátott jogszabály-tervezet 4. §-a, mint az az indoklásból kiderül, kifejezetten abból a célból rögzítené a közterület-használat lehetséges módjait, hogy a hajléktalan személyeket el lehessen távolítani a közterületről, s hogy ellenük az önkormányzatok szankciókat foganatosíthassanak.

A tervezett szabályozás komoly hibájának tartjuk, hogy a hajléktalanokat pusztán mint a közterületek nyugalmát zavaró tényezőket veszi figyelembe, nem foglalkozik azzal, miért kerültek az utcára, s miért nem tudnak kitörni a hajléktalanságból. Tisztában vagyunk azzal, hogy az állampolgárok többsége számára a hajléktalanok látványa, a velük történő találkozás kellemetlen, kínos, gyakran irritáló élmény. Azonban az ország felelős kormánya nem teheti meg, hogy a probléma forrásait és körülményeit figyelmen kívül hagyva foglalkozzon a hajléktalanság ügyével, s a hajléktalanokkal, akik - erről gyakran megfeledkezünk - maguk is állampolgárok.

A közfelfogással szemben a hajléktalan létet az érintettek nem maguk választják. A hajléktalan emberek nem azért alszanak "életvitelszerűen" a közterületeken, mert tudatosan szabályt sértenek, vagy mert így érzik jól magukat. Ellenkezőleg, a hajléktalanság a hajléktalan emberek számára a legrosszabb, súlyos egészségi, személyes biztonsági kockázatokkal jár, s a hajléktalanság a többi ember által nehezen elképzelhető kiszolgáltatottságot, megalázó helyzeteket teremt.

A közhiedelemmel - és a politikusi nyilatkozatokkal ellentétben - Magyarországon, és azon belül Budapesten, ahol a hajléktalanok legtöbbje él, nincs elegendő számú férőhely a hajléktalan-ellátó intézményekben. Ezért sem világos számunkra, mi történik majd a hajléktalan emberekkel, ha a Belügyminisztérium kezdeményezésére "eltüntetik" őket a közterületekről. Hova mehetnek vagy hova viszik őket? Nem szólva arról, hogy az intézményi elhelyezés súlyos adófizetői forintokat emészt fel, miközben nem alkalmas a hajléktalanság megszüntetésre, pontosabban a hajléktalanság kezelésének csak az egyik fázisa lehet, amelyet a kitörést segítő további szakaszoknak kellene követniük.

A hajléktalanság okai között társadalmi és személyes, családi okokat egyaránt találunk. A munkanélküliség, a lakás elvesztése, a válás alaposan dokumentált okai az utcára kerülésnek. Nem tagadható, hogy a hajléktalanok között olyan is van, aki legalább részben "önhibájából" zuhant a hajléktalanságba, ám ez nem általános. Másfelől pedig elgondolkodtató, hogy vajon az "önhiba" - legyen az szenvedélybetegség vagy egy rossz pénzügyi döntés - ilyen rettenetes büntetést érdemel-e, vagy van-e joga minden embernek az újrakezdéshez.

A hajléktalansággal éppen ez a legnagyobb baj: szinte lehetetlen az újrakezdés. Megint csak a közhiedelemmel ellentétben a hajléktalanok jelentős része dolgozik, és keresettel rendelkezik, mégsem tud kitörni. Tévedés azt gondolni, hogy az érintettek a szociális jövedelmek megszerzésére törve "választják" a hajléktalan életmódot. Egy hajléktalan ember szociális támogatáshoz juttatása igencsak nehéz, s ez a támogatás nem olyan összegű, hogy miatta "megérje" az utcán élni.

A politikusok által gyakran hangoztatott munkához juttatás ezzel együtt valóban kulcskérdés. Ám a foglalkoztatási mutatók szerint a munkalehetőségek megteremtése a nem hajléktalan állampolgárok számára sem egyszerű, hát még a sokféle előítélettel sújtott hajléktalanok esetében. S ha még tömegesen adódna is munka a hajléktalanok számára, akkor sem tudnának hol lakni: többnyire szerény keresetükből lakásvásárlásra bizonyosan nincs esélyük, nem hitelképesek, bérlakások pedig elenyésző számban állnak csak rendelkezésre.

Igen, a munka és a lakhatás vezethetnek a megoldáshoz, ezekről azonban tervezett szabályozás egyetlen szót sem ejt. Márpedig kivezető út nélkül az önkormányzatok csak "eltakaríthatják" a hajléktalanokat, de a hajléktalanságot nem szüntetik meg. A hajléktalanok ugyanúgy az utcán lesznek majd, legfeljebb máshol, mint most. Így tehát még a szabályozás megalkotói által kívánatosnak tartott célt - a közterületek rendeltetésszerű használatát - sem lehet elérni a tervezett paragrafus révén.

Hangsúlyoznunk kell továbbá, hogy a hajléktalanok jelentős része fizikailag és pszichésen rossz állapotban van. Illúzió azt gondolni, hogy felszólításra vagy szankció hatására azonnal öngondoskodóvá válhatnak. Kulcsfontosságú a képessé tétel, amelyhez a szociális szakma komplex módszertana szükséges. Ez működőképesnek is bizonyul ott, ahol lehetőség van a professzionális szakmai munkára. Ahol nincs, ott a hajléktalan-ellátó intézmények dolgozói áldozatos, mindennapi lelki megpróbáltatást jelentő munkával próbálnak segíteni a hajléktalan embereknek, anélkül, hogy remény lenne a visszailleszkedésre.

Fontosnak tartjuk, hogy a kormány vonja be a szociális, a foglalkoztatási és az otthonteremtési szakterületeket a hajléktalanokat is érintő jogszabály megalkotásába. Megbecsült szociális szakemberek, jól működő foglalkoztatáspolitika és a közösségi bérlakásszektor helyreállítása nélkül nem szüntethető meg a hajléktalanság. A hajléktalanok nem zavaró tényezők, hanem emberek, nem bűnösök, hanem áldozatok. Ennek megfelelően kell foglalkozni a helyzetükkel, hogy az egész társadalom, köztük a közterületek "rendeltetésszerű" használói is elégedettek lehessenek.

Meggyőződésünk, hogy csak egy ilyen szellemben születő szabályozásnak van értelme és társadalmi haszna. Ennek megalkotásához (a nemzeti együttműködés és a nemzeti konzultáció értékeinek megfelelően) minden rendelkezésünkre álló elméleti és gyakorlati tapasztalatot a jogszabály-alkotók rendelkezésére bocsátunk, amennyiben ezt igénylik, továbbá javasoljuk, hogy a kormány az önkormányzatok mellett a hajléktalansággal naponta foglalkozó szakemberek véleményét is építse be a szabályozásba.

Budapest, 2010. szeptember 13.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.