Síkvölgyön jártunk, hogy a derekegyházi eseményekhez hasonló pozitív példát láthassunk a nagy létszámú intézmények kitagolására. Nem volt se balhé, se majré, a sajtó sem cikkezett a helyről, így nem túlzás azt állítani, hogy a madarak csiripelték, hogy érdemes ide ellátogatnunk, mert van egy jól működő és emberi rendszer, több esetben albérlettel a végén.

Barabás Eszter, Eszik Orsolya, Katona Anikó és Seller Ági írása

Sokat gondolkodtunk, hogy milyen szempontrendszer mentén szeretnénk feldolgozni a tapasztalatainkat. Az írásunk rendezőelvének alapja az a gondolat lett, hogy milyen elvárásokkal fordulunk egy olyan intézmény felé, amely egyszerre adja terepét a lakóknak hosszú időre, hogy ott éljenek, emellett a rehabilitációt is biztosítja. Választott szempontjaink a következők:

• önállóság, individuum kibontakozásának lehetősége
• intimitásra való lehetőség
• lakókörnyezet felszereltsége
• szabadidő és szórakozási lehetőségek,
• a lakók között kialakult kapcsolatok természete
• külső kapcsolattartási lehetőségek
• házirend

A Síkvölgyi intézmény három lépcsőben valósítja meg rehabilitációs programját. A klasszikus nagy intézményből az udvaron lévő „kerti lakóotthonba” kerülhetnek a lakók, ahonnan egy 20 km-re lévő településen, Vértesszőlősön lévő jóval függetlenebb lakhatási lehetőségbe lehet kerülni. Többek számára még innen is, piaci alapon bérelt albérletekbe is van továbblépés valódi, immár az ellátórendszertől független integrációt megvalósítva.

Erre a lépcsőzetességre, az intézményből való kikerülés lehetőségeire voltunk kíváncsiak Síkvölgyön.

1, Nagy intézmény

A szociális intézményekről legtöbbször ilyen kép él bennünk: ódon épület, málló vakolat, helyenként törött pepitakő. Síkvölgy rendkívül ellene megy ennek a sztereotípiának, hiszen a 110 éves kastélyból kialakított otthon a vezetőség és a munkatársak sikeres pályázásának eredményeképpen mind esztétikailag, mind az akadálymentesítés szempontjából biztosítani tudja a harmonikus életteret az ott lakók számára. A Norvég Királyság által kiírt pályázaton az intézmény 173 milliós támogatást nyert el az összesen 318 milliós beruházáshoz. De nem csak a hely külleme adott ámulásra okot megérkezésünkkor. Egy igazi buliba csöppentünk, ahol Paul Kalkbrenner német techno zenész fogadott minket, a hangszórókból Sky and sand című számával süvítve. Társaság, lufi, zene, tánc, ápolt zöldterület. Sportnap az intézményben.

Belülről pedig: a lakószobák két részre oszlanak, így ugyan négy személy lakik egyben, de a felosztásnak köszönhetően ketten-ketten laknak egy kuckóban. A lakók számára biztosított, hogy a saját maguk által berendezett-kicsinosított helyükre elvonulhassanak, ha olyan hangulatuk van. Minden szobának egyedi az arculata aszerint, hogy lakói hogyan teszik otthonossá. A kétszemélyes felosztás lehetőséget biztosít, hogy a párkapcsolatban élők közösen, egy szobában lakjanak. Ezt az intézmény vezetősége preferálja, mivel ez a fajta kötődés nagymértékben segítheti a lakók kiegyensúlyozott lelkiállapotának fenntartását. Meg ugye az élet mindenképpen így és nem e nélkül élet.

A lakók számára lehetőség nyílik a testmozgásra a tornateremben, valamint egy kis kápolna is rendelkezésükre áll a vallásuk gyakorlásához. Az intézményben több, különböző tevékenységre berendezett foglalkoztató található, ahol a lakók szabadon választhatnak, hogy milyen tevékenységet szeretnének végezni. Ezek a helységek gazdagon felszereltek alapanyagokkal és eszközökkel az alkotáshoz. Ha megunnak egy-egy munkafolyamatot és kedvük is úgy tartja, egy másik munkába kezdhetnek. Fontos, hogy a lakók szociális foglalkoztatásban vehetnek részt, mind munka-rehabilitációs, mind pedig munkaerő-piacra fejlesztő-felkészítő foglalkoztatási formák elérhetőek számukra.

A nagy intézményen belüli kapcsolatoknak nem képzi alapját a közös tevékenység, a kapcsolatok általában ad hoc módon alakulnak ki és változnak időről-időre, így az igazgató, Szabó Attila általánosságban nem tudott csoportkohéziós elemet megnevezni.

Az ott dolgozók elmondása szerint a nagy intézményben élők egy része nem szándékozik sem a kertben lévő lakóotthonba, sem a Vértesszőlősi házba kiköltözni. Ennek okát abban látják, hogy megszokták az intézményi ellátást, amely kényelmet biztosít számukra (mosás, étkeztetés), ez ugyanakkor az önállóságuk csorbulását okozza. Önmagukat tehetetlennek érzik, és nem tudják elképzelni magukat ebben a szituációban. Az igazgató véleménye szerint ez a belső gátlás sok esetben feloldható az önbizalom erősítésével, több pozitív példa is van erre, amikor is egy nagy intézményi lakó az előzetes félelmein túllépve a kerti otthonba kerülve az első naptól kezdve hatékonyan el is kezdte szervezni az életét.

Egy gondozópárhoz vagy egy mentálhigiénés szakemberhez 2-3 szoba tartozik, így dolgoznak „családmodellben”. Ez a nagy intézmény 60 lakójának és a velük dolgozóknak is átláthatóbb, következetesebb közös munkát eredményez.

Az intézmény kijelölt területén a lakóknak szabad mozgás biztosított a házirend és a napirend betartása mellett. Így például a nagy intézményben lakóknak tiszteletben kell tartaniuk, hogy az területen lévő lakóotthonokba nem látogathatnak el hívatlanul. A lakók közül csak azok vannak mozgásukban korlátozva, akiknél ez egészségügyileg indokolt vagy képtelenek tájékozódni.

Összességében a nagy intézményről elmondható, hogy természetéből fakadóan rendelkezik keret- és szabályrendszerrel, amelyet a lakóknak be kell tartaniuk, ugyanakkor az elsődleges várakozásainkhoz képest több lehetőség áll rendelkezésre a teljesebb élet megvalósításához még intézményi keretek között is.

318 millió forintból persze az is elgondolkodtató, hogy vajon hány családi ház jellegű ingatlant lehet vásárolni/felhúzni Tatabányán és környékén, mindenesetre a beruházás kétségtelenül jobb körülményeket teremtett az intézményben élőknek. Bennünket igazán az az út érdekelt, ami innen kifelé vezet. Az intézményből, az udvarra (kerti lakóotthonok), és onnan a mintegy 20 km-e lévő Vértesszőlősi lakóotthonba majd a való életbe vezető „rehabilitációs” út.

2, Kerti lakóotthonok

Az első lakóotthoni pályázatok kilenc évvel ezelőtt jelentek meg, és a vezetőség azon nyomban részt is vett a pályázaton, amelynek eredményeképpen fel is építették az első lakóotthont. Szabó Attila elmondása alapján kettős megítélése volt akkoriban ezen lakhatási formának a szakmán belül. Sokan úgy gondolták, hogy teljesen felesleges, hiszen a pszichiátriai betegek csak leamortizálják a frissen épült házakat, valamint csak az EU által megszabott követelményrendszer egyikének tekintették. Azonban több pozitív eredménye is ismeretes volt, mint például a költséghatékonysága a nagy intézményhez képest: a fenntartása 20 százalékkal olcsóbb, mint a nagy intézménynek. Az igazgató tapasztalatai alapján elmondható, hogy Magyarországon nincsen bevett működési forma a lakóotthonok tekintetében, hiszen nem egy olyan hely létezik, ahol a 10 fős lakóközösséget 8 fő gondozó veszi körbe. A Síkvölgyi intézményvezetés ezzel szemben azt az elvet vallja, hogy a lakóotthon lényege a magasabb fokú önállóság és autonómia, amivel a lakók élni is tudnak, ezért felesleges az ilyen magas gondozói létszám.

A kiköltözésnek nincsen standardizációja, tehát nincs kialakított kritériumrendszer, hogy kik próbálhatják meg a nagyobb önállóságot biztosító lakóotthoni életvitelt. A gondozók és a vezetőség közösen beszélik meg, hogy kit tartanak alkalmasnak, majd ezután a vezetőség hozza meg a döntést a kiköltözésről. Az első időkben, amikor a lakóotthonok felépültek, nem igazán tartották alkalmasnak a gondozottakat a kiköltözésre és több lakó is ódzkodott a nagy intézmény adta lehetőségektől való elszakadástól, amelyet már az idők folyamán megszoktak. Azonban a tapasztalatok azt mutatták, hogy a többség sikerrel adaptálódott az új szituációhoz, sokkal önállóban, kevesebb gyógyszerrel kezdte el élni mindennapjait. A kollektíva felől is megmutatkozott ez a kettősség. Voltak, akik üdvözölték ezt a lehetőséget és kihívásként fordultak egy ismeretlen munkamódszer kialakítása felé, voltak azonban, akik nem látták a potenciált a gondozottakban az önállóbb életvitel kialakításához. Az igazgató elmondta, hogy a lakóotthonnak van egy olyan funkciója is, hogy esetenként átmeneti rehabilitációs szándékból kihelyeznek kevésbé fiatal lakókat, akik tíz évig önállóbb életet élhetnek, azonban később visszakerülnek a nagy intézménybe koruknál és állapotuknál fogva, amikor már nem képesek gondoskodni önmagukról.

A MERI kertjében 3 lakóotthon van jelenleg, mindháromban pszichiátriai betegek élnek (a később bemutatásra kerülő vértesszőlősi lakóotthonban laknak az értelmi fogyatékosok). A nagy intézményben lakók nem jöhetnek be az ott lakók engedélye nélkül a házba, a lakóotthoniaknak saját kulcsuk van az épületükhöz. Egy lakóegység 5 szobából áll, egy szobában pedig két-két lakó él, tehát összesen tízen alkotnak egy lakóközösséget. A szobákat itt is maguk a lakók teszik otthonosabbá, mindenki nagyon büszkén mutatta be a szobáját és tárgyait, amelyek körül veszik őt. Ezek a helyiségek valódi életterek, semelyik momentumában nem emlékeztetnek arra, hogy egy intézmény részét képezik, az egész ház amolyan nagy családi nyaraló hangulatú, és nem csak az elrendezés és berendezés tekintetében.

A házak konyhával és fürdővel rendelkeznek, hatalmas nappali és terasz alkotja a lakóközösség közös tereit. A takarítást beosztják egymás között a lakók, azonban gondozójuk elmondta, hogy az első időkben ezzel szokott a legnagyobb baj lenni, hiszen a nagy intézményben ezt a feladatot a takarító személyzet látja el. Az egyik pszichiátriai betegek által lakott házban beszélgettünk a lakókkal a mindennapi életükről, és elmondták, hogy gyakran főznek amellett, hogy a nagy intézménybe járnak át étkezni, magukra mosnak. Az intézményben van büfé, ahonnan rendelni lehet alapanyagokat a főzéshez, amelyet a lakók megvásárolnak. A házban több pár is együtt lakik egy szobában, az egyik pár 9, a másik 14 éve él párkapcsolatban. A maga módján kialakult rendszere van itt az életnek: vannak, akik dolgozni járnak, őket azok ébresztik, akik éjszaka nem tudnak aludni és egész hajnalban ébren vannak, sajnos ők ezt az időszakot kávézással és cigarettázással töltik a többiek ébredéséig. A nem dohányzó lakók nyomatékosan és büszkén jelentették ki magukról, hogy ők nem élnek ezekkel az árucikkekkel, láthatóan ez nagyon fontos az öndefiniálásuk tekintetében.

A lakók eleinte nem akartak átköltözni, idegenkedtek a helyzettől, azonban idővel rájöttek, hogy sokkal jobb ez az élettér, mindegyikük erősen kihangsúlyozta legfőbb okként a nyugalmat, amely a lakóotthonban biztosított a nagy épülethez képest. Gondozójuk elmondása alapján nagyjából egy évbe telt, amíg a lakókkal ki tudta alakítani azt a bizalmat, hogy beszélgessenek, ne pedig a szobájukba ülve passzívan mindenki maga legyen. Azóta mindenki megtalálta a maga helyét és ritmusát. A gondozó szerint a legjobb terápia maga a beszélgetés, emiatt az így kialakult kapcsolat a lakókkal nagymértékben segíti a közös munkát, illetve magát a közösségi lét megvalósulását. A fluktuáció nem annyira jellemző egy közösségen belül: halálok vagy visszaköltözés miatt cserélődnek a lakók. Esetenként visszaköltözés a lakó akaratából történik, illetve amiatt, hogy nem képes az önállóbb élet megvalósítására, úgy látja, nehéz neki a lakóotthoni körülményeknek való megfelelés. „Kötelező út” nincsen az intézményen belül (tehát hogy a nagy intézménytől jutna el az ember az albérletig), így van, aki mikor bekerül, és állapotát úgy ítélik meg, és férőhely is van, akkor egyből a lakóotthonban kezdi meg lakhatását. Ebben a lakóotthonban két-három éve volt egy pár fős csere, azonban a többiek a kezdetektől fogva élnek itt. A gondozókkal a kapcsolat bensőséges, nem feltétlenül alá-fölé rendelt, de ugyanakkor a tekintélye a gondozónak megvan: egy-egy dorgálást a lakók, például a takarítással kapcsolatban, tudomásul vesznek és betartják az írott illetve íratlan házirendet, azaz egymásra is tekintettel vannak.

Érezhetően hierarchia lehet a nagy intézményben és a lakóotthonban lakók között, valamint elég erős közösséget alkothatnak az egy házban élők. Erre abból lehet következtetni, hogy két lakóotthonban élő asszony is elmesélte, hogy a nagy intézmény felújítása alatt, amikor plusz tíz embert helyeztek el náluk, felborult az addigi ritmus, nehezen éltek együtt „azokkal”, „azok” nem tartották tiszteletben a személyes tárgyaikat, kávéjukat is megitták.

A lakóotthonban élők sokkal többen és intenzívebben tartják a kapcsolatot családjukkal. Általánosságban pedig az jellemző az igazgató elmondása szerint, hogy a teljes intézményt tekintve a fogyatékossággal élő gondozottakkal sokkal inkább tartják a családtagok a kapcsolatot, szemben a pszichiátriai betegekkel, akiknél csak 10 százalék ez az arány. Ez főképpen annak tudható be, hogy a pszichiátriai betegek sokkal nagyobb számban érkeznek állami gondozásból.

A lakóotthonokban biztosított a lehetőség, hogy a családtagok engedéllyel bent aludjanak a lakónál. Egy asszony, akiről elmondta gondozója, hogy túl van egy alkohol elvonó kúrán és azelőtt fél órákra találkozhatott akkor még állami gondozott gyerekeivel, mostanra stabilnak nevezhető kapcsolatot ápol gyermekeivel, akik nevelőszülőknél élnek jelenleg. Az asszony hosszabb időt tölthet el fiaival a nevelőszülőknél, sőt engedélyezett, hogy ő is kint aludhasson nála. Legutóbb a fia érettségi ünnepségén vett részt.

Az itt lakók általában intézményen belüli munkákat végeznek, - kert gondozása, mosogatás, sepregetés – amelyért fizetséget is kapnak. Sajnos a külső munkalehetőségek korlátozottak, erről Szabó Attila mesélt. A munkába állító programok általában, - miután rengeteg pénzt, időt és energiát befektetnek a szervezetek, - a kezdeti erős indulást követően a finanszírozás sajátosságai miatt abbamaradnak. Pedig nagyon színvonalas és a nyílt munkaerőpiacon szervezett munkalehetőségről van szó, azaz igazi integrációról. A másik nagy veszteség ebben a szituációban, hogy nagyon sok emberben a felébresztett motivációt és bizakodást egy tollvonással megsemmisítik, amikor a projektszerű programoknak vége szakad.

A lakhatásnak ez a formája összességében sokkal több lehetőséget nyújt az önállóbb működési formáknak, a párkapcsolat itt is támogatott a fent említett okok miatt. Ugyanakkor a három lakóépület közül kettőben történtek eddig sikeres rehabilitációk, vagyis a korábban ott lakók kiköltöztek a vértesszőlősi külső lakóotthonba vagy saját albérletbe. Valószínűleg az igazgató által említett nyílt piaci munkahelyek lehetőséget biztosíthatnának egyrészről az intézményen kívüli élet megtapasztalásához és stratégiák kidolgozásához a későbbi kiköltözéshez, valamint anyagi szempontból az önálló élet megalapozásához, egy későbbi albérlethez, pénz megtakarításához. Akadályt jelent még, hogy Síkvölgy eléggé messze van a munkalehetőségeket jelentő Tatabánya centrumától.

Finanszírozási szempontból a több éves működtetés után bebizonyosodott, hogy a lakóotthon fenntartása költséghatékonyabb a nagy intézménynél. Nem mellesleg a lakók mindegyike, akivel beszélgettünk, elmondta, sokkal jobban szeret itt lakni, mint a nagy intézményben, szereti a nyugalmat, a közösség biztonságát, valamint a magáról való gondoskodást, amely énképükben kihallhatóan erőteljesen pozitívan jelenik meg és abszolút nem teherként élik meg ezeket a tevékenységeket.

3, Vértesszőlősi lakóotthon

Az integráltan elhelyezkedő lakóotthonba - amely a nagy intézményhez hasonlóan egy jól felszerelt, minden igényt kielégítő, felújított régi parasztház – az ott élők távolétében érkeztünk. A műanyag nyílászárós, narancssárgára festett falú házhoz egy nagy kert tartozott, ahol az egyik lakó kutyájának a feladata a nyugalom és az idegenek távoltartásának biztosítása. Az épület és környezete minden szempontból élhető, bár csak pár órát töltöttünk ott, mégsem fogott el idegen érzés. Olyan volt, mintha az egyik barátunk látott volna vendégül minket és mesélt az utolsó találkozásunk óta eltelt időről. A ház mindennapi életéről egy lakó hazaérkezése után kaptunk betekintését.

Az itt élő emberek a nagy intézményi függőséget hátrahagyva, boszorkányos ügyességgel szervezik a saját életüket. A napi rutinjuk semmiben nem különbözik a sajátunktól. Reggel vekker ébreszti őket és munkába indulnak. Van, aki Esztergomba jár dolgozni és van, aki még visszajár Síkvölgyre a szociális foglalkoztatóba, de a napjaik részévé vált a munka. Munkavégeztével pedig a lakóotthoni teendőket végzik el. A házban és az akörüli tevékenységeket beosztják egymást közt és a másik iránti tisztelet és az egymásnak állított kontroll hatására, néhány otthonunk háztartása is megirigyelhetné, hogy milyen rendezettség és tisztaság fogadott bennünket. Egymástól függetlenül, de mégis egymás függőségében élnek, a szó jó értelmében, ugyanis a férfiak végzik a fizikai erőnlétet megkívánó munkákat, a lányok, pedig ha főznek, abból minden alaklommal megkínálják a másikat. A közösségi kohézió erős és az évek alatt tartósnak bizonyult. A szobákban ketten élnek, a hazaérkező lakó a barátjával, és a saját maguk igényeihez formálták, díszítették, alakították ki életterüket, amelyekért felelősséggel és tisztántartással tartoznak. A sajátjuknak érzik és ez így van jól, hiszen itt élnek, itt hajtják álomra a fejüket, itt van rosszkedvük és ebben az élettérben fogy el a cukor, amit pótolniuk kell. A ház, a kert mindenki számára nyújtani tud egy személyes zugot, ahol, ha akar, el tud vonulni. A környezetükben élőkkel is jó viszonyt alakítottak ki. Ők elfogadták a lakókat, a lakók pedig ahol tudnak, segítenek. A szomszédban lakó idős néninek például rendben tartják a kertjét, a fiatalabb lakók pedig halkabban hallgatják a zenét, hogy ne zavarják szomszédjaikat. Ezzel eleinte az igazgató úr szerint akadtak problémát, de a falunapok állandó résztvevőivé is váltak.

Saját tapasztalatunk is az, hogy társainkkal csak úgy lehet és érdemes egy fedél alatt élni, ha a kommunikáció működik, a másikhoz toleranciával tudunk fordulni. A ház közössége között kitűnő kapcsolat alakult ki, amely még stabilabbá, könnyebbé teszi az együttélést. Az igazgató elmondásából tudtuk meg, hogy nem régibben kapott újabb lehetőséget egy férfi lakó, hogy kiköltözhessen a vértesszőlősi házba, aki már egyszer alkoholproblémái miatt visszakerült a nagy intézménybe. A társai óvó szemmel és még nagyobb odafigyeléssel viseltetnek iránta. Mint mindenki, szeretik, ha nem szólnak bele az életükben, de tudják, hogy olykor a másik segítséget nyújtó keze nélkül nehezebb boldogulni. A közösség dinamikája az egyik, ami működteti és könnyebbé teszi számukra az ittlétet, amely által képessé válnak az akadályok leküzdéséhez.

A szabadidejük hasznos eltöltésével szintén saját maguk rendelkeznek. Szívesen ping-pongoznak, kártyáznák vagy fociznak. A házban megismert férfinak kétszer kellett fordulnia, hogy minden - főként arany - érmet kihozzon, amit az intézet által szervezett vagy benevezett sportversenyekről hozott el. Ott jártunkkor is éppen a nagy intézmény sportnapjáról tért vissza. Az életében fontossá vált a sport, amelyből kitartást meríthet a problémái megoldásához. A nagy intézmény, kikerülés után is egy támogató hátországot biztosít számukra. Ha segítségre, támogatásra van szükségük, akkor tudják, hogy kihez kell fordulni, azonban mégsem mennének már vissza. A legnagyobb előnyként a nyugalmat, a csendet az egyedüllét biztosítását említette a beszélgetőpartnerünk. Szemmel láthatóan szeretnek itt és így élni. Önállóan és a saját szabályaik által. A nagy intézményben tanult tehetetlenségről, a passzivitásról már csak rossz emlékképeik vannak és önmagukat odatéve, motiváltan tesznek a sorsukért, az életükért, a mindennapjaikért, a hétfő reggelükért. Még ha az elején riasztotta is őket a gondolat, a felelősség szó hallatán, ma már természetesen élnek így, külön a nagy intézménytől, az általuk felállított keretek között. És tudat alatt biztosan hálát éreznek, hogy a nagy intézmény dolgozói anno fantáziát láttak bennük és lehetőséget kaptak a kiköltözésre.

4, Albérlet

Az integráció legmagasabb fokát sajnos csak elmondásból ismerhettük meg. Évente többen kerülnek ki albérletbe az intézményből, és mint említettük, nem szükséges az intézmény összes lépcsőfokát megjárni ehhez. A vezetőség döntése a mérvadó a kiköltözést illetően itt is. Egyértelmű, hogy az önállóság legmagasabb fokát ez a lakhatás biztosítja, itt a gondozottak (vagy volt gondozottak) már teljesen magukra utalva élik mindennapi életüket. Jellemzője a hazai segítő szakmák viszonyainak, hogy egy-egy lakó rehabilitációja olyan sikeres, hogy önállóvá válásuk, munkaerőpiaci elhelyezkedésük után jóval többet keresnek korábbi segítőiknél.

Visszatérő dilemmája a közösségi integrációnak, hogy vajon fel kell-e készíteni a befogadó közösséget, a szomszédságot fogyatékos emberek odaköltözése előtt vagy sem. A téma és az érintettek érzékenysége, a magyar társadalom ismert elutasító attitűdje, az előítéletek szinte borítékolják a kezdeti konfliktusokat. Ezeknek sokak szerint érdemes elébe menni, a szomszédságot értesíteni, megpróbálni velük kapcsolatot kiépíteni akár a költözés előtt.

Mások ezt kifejezetten károsnak tartják az ilyen tevékenységet, hiszen szinte azonnal másodrendű polgárrá avanzsálja a fogyatékos embereket. Magyarországon ugyanis minden állampolgár szabadon választja meg lakhelyét, lehetőségeihez és kívánalmainak megfelelően. A szomszédságban lakók valamikor szintén beköltözők voltak, az ő letelepedésükhöz senkitől nem kellett engedélyt kérniük, szabadon gyakorolhatták jogaikat. Hasonlóképpen járhatnak el fogyatékossággal élő emberek is.

Síkvölgyön az igazgató úgy döntött, hogy a leendő albérletesek főbérlőivel, de csak a főbérlőkkel megosztja a költözőkről az információkat. Tapasztalatai szerint ilyenkor többeknek „könny csordul a szemébe, de azt mondják, menjünk arrébb”. De van olyan, akit nem érdekel, csak balhé ne legyen és időben fizessék be a költségeket. Eleinte voltak könnyen orvosolható bajok, mint hangos zenehallgatás vagy az egyikőjük nem tudta beosztani a pénzét, elköltötte a fizetését három nap alatt, majd a hónap fennmaradó 27 napján úgy gondolta, hogy a lakótársai élelmiszerén él. De alapjába véve ezeket Szabó Attila megbeszélhető és kiküszöbölhető problémáknak nevezte.

Hazai viszonyok között az önálló albérletbe költözés jelenti a társadalmi integráció egyik legmagasabb fokát fogyatékos emberek számára. Ez már egy olyan életforma, ami százezrek sajátja ebben az országban. Az albérletben élő fogyatékos ember ellátottból önálló polgárrá válik, az itt élők maguk fizetik költségeiket, ha segítségre szorulnak annak viszonyai nem különböznek attól, mint amikor bármelyikünk segítségét fordul.

Ez annál is inkább így van, mert az utógondozásra plusz finanszírozást nem kap az intézmény. Az albérletesek az addigi gondozójukat az intézményben felkereshetik, beszélgetnek, így tudják megoldani az utógondozást.

Zárszavas gondolatok

Szabó Attila az interjú alatt az ellátó rendszer valamint a politikai akarat hiányosságait és hibáit taglalta. Legfőképpen a kontinuitás hiányában látja ennek a területnek a nem hatékony megszervezését és megvalósítását. Külföldi, méghozzá hazánkhoz hasonló posztszocialista országok példáit hozta fel, ahol meg tudták oldani, hogy több tízéves stratégiákat vigyenek végig olyan körülmények között is, amikor is politikai erők súlya változik. Ezekben az országokban az összes politikai oldal belátta ezeknek a változásoknak a szükségességét, szakmai alapon elfogadták az irányvonalakat és aláírásukkal közösen fel is vállalták azokat. Magyarországon a harminc éves terveknek az első három évének finanszírozását és megvalósítását tervezik meg, majd a következő 27 évre nem biztosítják a megoldottságát, valamint maga a kitűzött cél is időről-időre változik, így a kidolgozott tervek nem végrehajthatóak. Ezenfelül a szomszédos országokban az egy gondozottra számolt normatíva többszöröse a hazai normatívának, így a magyar pszichiátriai betegek és értelmi fogyatékkal élők, valamint az értük dolgozók joggal érzik úgy, hogy a szomszédos államok nagyobb felelősséget éreznek a célcsoporttal kapcsolatban.

Sajnos nem a síkvölgyi példa az általános ma Magyarországon. Összehasonlítva a szentgotthárdi intézménnyel, ahol jelenleg 735 fő lakik 2-10 ágyas szobákban kórházi körülmények között Budapesttől 250 kilométerre. Ebből az intézményből évente 2-4 ember távozik haza.

Ugyanakkor az is tény, hogy jelenleg egyre kevesebb gyermek születik, a születés előtti szűrések pedig egyre fejlettebbek, így egyre kevesebb fogyatékos gyermek születik. A napjainkban otthonba kerülő emberek nagy része idősebb illetve több problémával rendelkezik, így a rehabilitáció megvalósítása is nehezebb, ha kemény indikátornak a kikerülők számát vesszük.

A síkvölgyön megvalósított többlépcsős lakóotthoni lakhatás meglátásunk szerint több funkciót is ellát. Egyrészről amolyan próbaterep lehet az önállóság kibontakozásához és fenntartásához, közvetlenebb támogató közösségben való fejlesztéshez, mint a trambulinon sétálónak a biztonsági kötél. Másodsorban lehet végcél is, hiszen vannak akik az önállóság ezen szintjét tudják megvalósítani és sokkal teljesebb életet élni, mint egy hospitalizáló nagy intézményben, de a teljesen önálló élet sajnos nem elérhető számukra. És nem előnyös, ám egyelőre valóságos a büntető-jutalmazó funkció is, hiszen érezhető, hogy a lakóotthonban lakók kiváltságként élik meg lakhatási módjukat a nagy intézményben élőkhöz képest.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.