Két gyors tudósítással jelentkezünk Ferencz Norbi tegnapi peréről. Ott voltunk a Szimplával és Katona Anikó valamint vendégszerzőnk Bodó Zoltán tollából az első rövid gondolatainkat közöljük. Később átfogóbb, hosszabb írással jelentkezünk a témában.

Katona Anikó

„Én XY fogadom, hogy a szociális munkás hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Szakmai tudásomat az emberi nélkülözés és szenvedés megelőzésére, enyhítésére és a kiszolgáltatottak képviseletére fordítom. Arra törekszem, hogy a hatalmon lévők és az egész társadalom figyelmét felhívjam a társadalmi igazságtalanságokra. Munkám során a szociális munka etikai kódexében foglaltakhoz tartom magam.”

Az egyetemi képzésünk alatt mindannyiunknak ebben a szellemben adják át oktatóink a tudást, az eszközkészletet és az értékeket, amelyeket később a gyakorlatban használunk és hasznosítunk. Mindez gondolkodásunkhoz olyan vezérfonalat biztosít, amely segíti a kérdéses szituációk felismerését, áttekintést és értékelést, így lehetővé téve a helyes döntés meghozását. Bár sokszor már a képzés részét képező gyakorlat során szembesülünk, hogy a minket segítő tereptanárunk, a mintát adó szociális munkás hogyan küzd abban az intézményi környezetben, amelyben az ügyfelek érdekeit kell képviselni annak reményében, hogy helyzetüket javítani tudja. Hogyan próbálja nap mint nap feloldani-megoldani a helyzeteket és a lehető legjobban egyensúlyozni abban az erőtérben, amelyben az önkormányzat a munkaadója és a feladata, hogy felelősséget vállal az egyének, csoportok, családok, közösségek érdekeinek képviseletében és lehetőség szerinti érvényesítésében. Legtöbbünk már akkor szembesül azzal a ténnyel, hogy ennek a feladatnak való megfelelés nem mindig egyszerű és gyakran nem létezik a jó megoldás, azaz valamelyik oldal érdeke sérülni fog.

Ennek az erőtérnek a szereplőinek érdekérvényesítő lehetőségeinek aszimmetriája nem kérdés: a nagyobb hatalommal bíró intézmények, legfőképp jelen esetben az önkormányzat az, amely akaratát (jogszabályok és rendelkezések által) rákényszerítheti az ügyfelekre és szociális munkásokra egyaránt. De mi történik, mikor mindezek a jogszabályok és rendeletek felülkerekednek a fent idézett eskü szövegén? Megkérdőjelezik az egyetemen szerzett tudásunk és az értékeink? Szembekerüléskor egzisztenciák kérdőjeleződnek meg, és ez alapján hoznak a munkaadónak inkább megfelelő döntéseket a szociális munkások? Vagy egy olyan ön- és rendszervizsgálatot indítanak el a szociális szakmában, amellyel elkezdődhet egy útkeresés az adott helyzetben, ahol egyre több olyan rendelkezés születik, amely ellene megy az eskü szövegének?

Azt hiszem, hogy sok minden történik manapság a szociális szakmával. Többen érezhetik magukat egyedül egy keserű szélmalomharcban, mások ezt az elkeseredettséget érezve próbálnak túllépni és megoldást keresni, ezért csoportokat alkotnak, hogy közös gondolkodással és tettekkel próbáljanak dolgokon változtatni az egyre szegényellenesebb törvények által diktált mezőben. Az Új Szemlélet Csoport így tett, mikor 2011. március 10-én a VIII. kerületben a Baross utcánál megszervezték a „Kukázzunk együtt” elnevezésű szociális akciót. A rendezvény célja a szegénységet kriminalizáló önkormányzati rendelkezés megszüntetésére való figyelemfelhívás volt, amely rendelet alapján 2011. január 1-től a Józsefvárosban betiltották a kukázást, helyesebben szólva „a hulladékgyűjtők rendeltetésüktől eltérő használatát, belőlük a hulladék kivételét”. Amint azt biztos sokan tudjátok, Ferencz Norbert „Pumuklit” a rendezvényen előállították és kukázásra uszítással vádolták meg.

Már a nyilvános tárgyalást megelőzően a Facebook eseményre bejelentkezettek alapján számítani lehetett, hogy sokan lesznek jelen a szociális koordináta rendszer minden szegmenséből. A szociális levelező listára e-mailek tömege érkezett a témával kapcsolatban. A közösségi oldalakon és számtalan blogon megjelent a téma. És itt a lényeg: téma lett, beszélünk róla és az összefogást képviselve sokan állnak az ügy mögé. De miért is fogunk össze? Több írás is született már a magyarországi zsenge korban levő szociális munkáról. Máshol tartunk, mint a nyugat-európai országok. De vagyunk és ezt sajnos a mai helyzetben meg is kell védenünk. Mielőtt valaki félreértené nem önmagunk féltése miatt, hanem annak védelmében kell tennünk, hogy a szociális munkások olyan helyzetbe maradjanak/legyenek hozva, amelyben a kliensek érdekeinek képviseletére képesek legyenek.

A mai ítélet kettősséget hordoz magában: egyrészről a témában született ombudsmani álláspont, miszerint aggályos jogszabályról van szó, amely rendelet szemben áll az egyenlő bánásmód követelményével. Ennek ellenére született az elsőfokú döntés, miszerint Ferencz Norbertet 3 évre próbára bocsátották, így a szociális munkás állás betöltéséhez kötelező erkölcsi bizonyítványa szeplőtlen marad, ugyanakkor ez a döntés kizárja, hogy az elkövetkezendő időkben a radikális szociális munka eszközeivel éljen. Mondhatni a döntés arra kötelezte, hogy szavának felemelése nélkül működjön továbbra is az adott, egyre lehetetlenebb rendszerben.

Bodó Zoltán

Én még nem dolgozom, mint szociális munkás, legfeljebb az iskolapadból és gyakornoki státuszokból próbálom ellesni, hogy miről is szól ez az egész. Hogyan is jelennek meg azok az értékek, amik bár a könyökünkön folytak ki, mert minden egyes vizsgára átismételtük őket, mégsem tudtuk igazán, mit jelentenek? Azt hiszem ebből az értékrendből kaptam ma egy közvetlen és erőteljes dózist, amint megérkeztem a Markó 25.-höz.

Amellett, hogy rengeteg ismerős arc fogadott, úgy éreztem, hogy egy közösségbe érkeztem. Norbi mögé nem csak a barátai és az ismerősei álltak, hanem egy egész szakma, képviselve az „öregei”, taposói és növendékei által, ledöntve közöttük minden falat. Már nem hallgató voltam, a tanáraim sem tanárok, hanem egy szakma, közös értékeket képviselő tagjai, akik tiltakozásukat indokolván, együtt olvastak fel az etikai kódexükből. Mindenki azért ment oda, hogy kiálljon, nem csak egy embert, hanem egy egész szakmát érintő igazságtalanság ellen.

A tárgyaló felé, mint egy folyam leptük el az épületet, korábban fel sem tűnt, hogy ilyen sokan lettünk. A várható létszámra tekintettel már egy nagyobb tárgyalót készítettek elő, de messze nem volt elég. A bírónő többszöri felszólítása után, miszerint, akinek nincs ülőhelye hagyja el a termet, az álló emberek elkezdtek a földre leülni. Egy perc tétovázást nem láttam, amikor el kellett dönteni, hogy kimennek vagy mindegy hogy hova, de leülnek, legyen szó fiatal kollégáról vagy idős profról. Nem volt kérdés. A bírónő teljesen tehetetlenül ült a tömeggel szemben, ami egyszerűen nem volt hajlandó kivonulni a teremből! Elképesztő erőt sugárzott a csapat, még aki tudta, hogy el kell mennie a vége előtt, az is a teremben maradt. Kis szünet után kiderült, hogy a nagyobbnál nagyobb tárgyaló is kevés.

Mindannyian tudni akartuk, hogy mivel járhat szociális munkásnak lenni egy olyan környezetben, amit az „izgat”, de sajnos nem mindenki jutott be a tárgyalóterembe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.