Két olyan programot szeretnénk összehasonlítani, melyek a szegénység, munkanélküliség és az ehhez kapcsolódó bűnözés által érintett területeken, a tarthatatlan állapotok felszámolására tesznek kísérletet. A két megközelítés, mint látni fogjuk ég és föld. Nem csak egy óceán választja el őket egymástól, hanem olyan gondolkodásmódbeli különbség, ami valószínűleg sokat megmagyaráz alapvetői viszonyaink különbségeiből is.

Ez a két kezdeményezés a New York-i Harlem Children's Zone program és a Magyarországon „Érpataki modell”-ként ismertté vált program.

Az összehasonlítást az egyértelmű kulturális, politikai és gazdasági különbségek ellenére a következők miatt tartjuk lehetségesnek:

- Mindkét program egy régóta feszültségforrást jelentő kisebbségi csoport körüli problémára született válaszként.

- A problémák természete sok tekintetben megegyezik. Reménytelennek tűnő szegénység és munkanélküliség, magas kriminalitás, súlyos konfliktusok a többségi társadalommal.

- A külső szemlélő számára mindkét program viszonylag jól dokumentált, meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott, így alapviszonyaik ellenőrizhetően összevethetőek.

- Mindkét program napjainkban zajlik.

Az összehasonlítás a vizsgált programok kommunikációs termékein keresztül történt, ami nagyban segítette a gyors munkát, tartalmi szempontból azonban ez a bejegyzés nyilván nem tekinthető egy átfogó, mély vizsgálatnak. A bejegyzésben található összes adatot és idézetet a programok honlapjain találtuk, azonban ha más forrásból merítettünk, azt megjelöltük. Mi alapvetően azzal dolgoztunk, amit a vizsgált programok magukról közvetítenek a világnak.

Honlapjaik: 

www.hcz.org

www.erpatak.hu 

Hogy tetten érjük a két megközelítés sajátosságait különböző szempontok alapján vetettük össze őket: 

A kezdeményezők 

Mindkét kezdeményezés jól köthető egy-egy karizmatikus személyhez, akik létrehozói és máig meghatározó szereplői, mozgatórugói az adott programnak. 

Geoffrey Canada

Érpatak vs HCZ

Mr. Canada tulajdonképpen maga is azok közé tartozik, akiket programja megcélzott. Igaz nem Harlemben, hanem Bronxban nőtt fel, ami hasonlóan szegény és veszélyes környéke New Yorknak. Ennek ellenére sikeresen kiemelkedett a szegénysorból és tanár diplomát szerzett. Közvetlenül diplomájának megszerzése után úgy döntött visszatér, és olyan gyerekek útját fogja egyengetni, akik mint ő maga is, egy reménytelen, súlyos konfliktusokkal terhelt környéken nőttek fel. 

Orosz Mihály Zoltán 

Érpatak vs HCZ

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak polgármestere. Független jelöltként került megválasztásra, azonban számos alkalommal tűnik fel szélsőjobboldali szervezetek rendezvényein. Nem sokkal megválasztása után, 2007-ben a településen felvonult a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg, melynek során a polgármester Árpád sávos szalaggal a karján vonult a felvonuló szélsőjobboldali aktivisták mellett. 

A programok helyzetértékelése 

Alapvetően mindkét program hasonlóképpen értékeli az általuk megcélzott közösség állapotát. Mindkét helyen, a helyzet tarthatatlanságáról beszélnek a szereplők, és a külső szemlélők is, melyekre mintegy válaszként születtek meg a most tárgyalt programok.

Harlem a 90-es évekre igazi pokollá vált. Nyílt utcán árulják a drogokat, bandák háborúznak, magas munkanélküliség, reménytelenség, széthullott családok, elveszített otthonok, fenyegető erőszak. 1993-ban egy óvodáskorú gyermeket lőnek arcon. 

A mainstream sajtó egy egész generációt minősít reménytelennek, „szuper predátoroknak” nevezik a bandázó fiatalokat, brutálisan erőszakos, erkölcsi érzék nélküli bűnözőkről beszélnek, akik alapjában veszélyeztetik a társadalmat. 

A Harlemben élők több mint fele a szövetségi szegénységi küszöb alatt él. 18,5%-os a munkanélküliség, a felnőtt korú lakosság kevesebb, mint a negyede rendelkezik legalább középfokú végzettséggel, több mint 40%-uk már a középiskola elérése előtt kiesik a képzésből. 

Az érpataki helyzetértékelésben hasonlóképpen tarthatatlan állapotok kerültek leírásra. A cigányság alulképzett, „sokan csak x-szel tudják leírni a nevüket”. A településen élő cigányok 99%-a munkanélküli (a wikipédián 2004-es adatokra hivatkozva a település felnőtt korú összlakosságára vetítve a Harlemihez hasonló mértékű 20%-os munkanélküliségről olvashatunk). A község honlapján található videókban a mintegy 1800 fős település lakosságának 20%-át tartja cigánynak az Érpatak viszonyait bemutató hölgy. A KSH népszámlálási adatai szerint saját magát 2001-ben mindössze a lakosság 4,9% vallotta cigánynak. 

A településen elviselhetetlen mértéket öltött a bűnözés, elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények. Naponta 3-4 bejelentés érkezett a rendőrségre betörésekről, rablásokról. A falu egyik utcáját kis-chicagonak nevezték, mely a település bűnözés által leginkább veszélyeztetett része volt. Az elkövetett bűncselekmények mindössze 5%-át derítette fel a rendőrség, a településnek saját rendőrőrse nem volt. 

A programok mögött meghúzódó emberkép 

A lesújtó közállapotok és a kirekesztő külső megítélés ellenére a Harlem Children's Zone programjának munkatársai azt gondolták, hogy nem mondhatnak le egy egész generációról, nem lehet elintézni a kérdést annyival, hogy ezek elvadult, levadászandó predátorok. Ők ne pusztán a probléma, de a megoldás részei is legyenek. 

Jellemző a HCZ weboldalán található leírásokra, hogy rendre a közösség kríziséről beszélnek, nem egyéni kudarcokat, fekélyként kivágandó fertőző egyedeket látnak, hanem egy egész közösség problémájaként látják az évtizedek alatt kialakult és valóban tarthatatlanná vált helyzetet. Obama elnök, még választási kampánya során beszédében példaként említette a programot, s így foglalta össze a helyzetet: 

„If poverty is the disease that infects an entire community in a form of unemployment and violence, failing schools, and broken homes, we can’t just treat those symptomes in isolation. We have to heal the entire community.” 

Magyarul: 

„Amennyiben a szegénység az a betegség, amelyik megfertőz egy egész közösséget a munkanélküliség és erőszak, a félbehagyott iskolák és tönkretett otthonok formájában, akkor nem kezelhetjük ezeket a tüneteket elkülönülten. Az egész közösséget kell meggyógyítanunk.” 

Világosan kiderülnek ebből az értelmezésből azok az oksági kapcsolatok, amelyeket a Harlem Children's Zone program alkotói és a jelek szerint az Egyesült Államok időközben megválasztott elnöke is gondol a kialakult helyzetről. A szegénységet tekintik valódi problémának, ami tönkreteszi egy közösség életét és olyan formákban ölt testet, mint a mindkét helyzetértékelésben említett bűnözés, erőszak, iskolai kudarcok, dezintegrálódott családok. 

A Harlem Children's Zone emberképe egyértelműen pozitív. A közösség számára értéket jelentő, jelenlegi viselkedésükkel nem egyenlő, tehát változásra képes embereknek tartja Harlem lakóit, akik amennyiben megszabadulhatnak az őket gátló tényezőktől képesek lehetnek arra, hogy ugyanolyan sikeres tagjai legyenek a társadalomnak, mint bárki más a középosztály tagjai közül. Maga a program arra épül, hogy ennek a beilleszkedésnek az elősegítéséért az égvilágon mindent hajlandóak megtenni. "Whatever it takes!

Az érpataki modell emberképe már az első megszólalásokból, a helyzetelemzések során is világosan kiderül. Az olyan mondatok, mint 

„A cigányok 99%-a „úgymond” munkanélküli…”, 

„A gyerekeket nyakra-főre szülték, mert ugye ebből tudtak megélni..”, 

„A nagy semmittevés közepette a szülők nem gondozták se az udvarukat, hát eléggé ugye kint végezték el a dolgukat, nem volt külső illemhely, semmi, tehát borzasztó állapotok uralkodtak.” 

elvileg a valóban elkeserítő helyzet leírását szolgálják azonban a beszúrt megjegyzésekkel egyértelmű értékítélettel is ellátják azt, félreérthetetlenül megjelölve az érintettek kizárólagos felelősségét a kialakult helyzetben. 

Mindez jóval élesebben is megjelenik. Az érpataki modell kétféle embert ismer: 

„Két embert ismerünk. Van, aki építi a közösséget, van, aki rombolja.” 

Szó sincs tehát a Harlem Children's Zone pozitív emberképéről, az érpataki modell világosan különválasztja a közösség tagjait jókra és rosszakra, és habár megengedi a feltételezést, hogy nem minden cigány bűnöző, sőt vannak a nem-cigány származású emberek között is rossz emberek, a határ egyértelműen etnikai hovatartozás mentén kerül meghúzásra. 

Jó példája ennek az első videón megszólaló hölgy, aki egy „bácsiról” beszél, aki hirtelen felindulásból megölte a feleségét és mikor visszatért a börtönből már csak a csupasz falakat találta a háza helyén. Érdemes észrevenni a „bácsi” titulus érzelmi konnotációját, ami mellé azonnal jár a gyilkosság tettét enyhítő körülmény (hirtelen felindulás) megemlítése. A cigányok esetében ilyen megértő érzelmi viszonyulásnak a nyomait sem találjuk, pedig egy gyilkossághoz képest ők csak letarolták az erdőt. Később a polgármester fontosnak tartja kijavítani kolléganőjét, kiderült a hölgy rosszul emlékszik, a „bácsi” nem hirtelen felindulásból megölte, hanem sajnálatos közúti balesetben veszejtette el feleségét. 

A roma lakosság élethelyzetét, viszonyait és viselkedését illetően akkor sincs nyoma a környezeti tényezők felismerésének és elismerésének, amikor pedig a felszólalók maguk adnak erre példákat. 

Elhangzik például, hogy az „úgynevezett” munkanélküliek 15%-át azonnal bejelentették korábbi illegális alkalmazóik, hiszen a polgármester egyik intézkedésének eredményeképpen a falu munkanélküli lakosságát „ki lehet hívni munkára”, ami azt jelenti, hogy közmunkára kötelezhetők, máskülönben kizárják magukat a szociális ellátórendszerből. Az ily módon elveszített munkaerőt a vállalkozók inkább bejelentették tehát, mert szükségük volt az adott emberre egycsapással 15%-kal csökkentve a hivatalos munkanélküliek számát. 

Ez a példa sokkal inkább szól tehát a járulékfizetés és egyéb munkavállalói jogok biztosításának elkerülésével extra-profitra szert tevő, valószínűleg az érintetteknél jobb módú, helybéli réteg klasszikus kizsákmányoló gyakorlatáról, vagy a hazai foglalkoztatási rendszer ellenösztönző adminisztratív és adóterheiről, mint az ezek szerint mégsem olyan semmittevő emberek munkakerüléséről. 

Az érpataki modell Barack Obamához képest nem a szegénységet tartja a problémák gyökerének. Orosz Mihály Zoltánt láthatóan irritálja a mélyszegénység kifejezés, ő inkább mély igénytelenségről illetve mély felelőtlenségről szeret beszélni. Visszaszorítandónak ezeket az individuális tulajdonságokat tartják , melyek eszköze nem a támogatás, hanem a szankció. 

„Így sokszor úgy van, hogy szankciókkal alakítjuk ki az igényességnek és a felelősségnek egyfajta színvonalát, és utána azt látjuk, és az is tényleg megdöbbentő tapasztalat számomra, hogy utána ez már bizonyos önbecsülést jelent. Hogy ez beépül ez az igényesség, amit mi szankcióval alakítottunk ki, az beépül a mindennapi életnek a mindennapi gyakorlatába, és utána már ezzel azonosul, erre büszke. Ez a tartós eredmény” 

A kialakult helyzetre adott válasz 

A Harlem Children's Zone program egyértelműen az oktatást tartja annak a területnek, ahol a kiemelkedés lehetősége, és az egész közösség problémájának megoldása található. Véleményük szerint az Egyesült Államokban az egyik leginkább megbízható útja a szegénységből való kiemelkedésnek az oktatáson keresztül található. Ennek megfelelően a Harlem Children's Zone valójában egy alaposan kidolgozott oktatási program, mely az elveszettnek hitt jövő generációra koncentrál, az anyaméhtől az egyetemi felvételig kísérve a programba beválasztott harlemi lakókat. 

A kezdeményezés a fentebb említett pozitív emberképre építve következetesen igyekszik minden és tényleg minden akadályt elhárítani a gyermekek sikeres fejlődése útjából. Az utcákon szólítják meg a várandós kismamákat, akiknek Baby college néven kilenc hetes programot tartanak a gyermekvállalás nehézségeinek megoldásáról. Olyan témákat járnak körül, mint az idegrendszeri fejlődés, a korai anya-gyerek kapcsolat jelentősége, a nevelési elvek, a fegyelmezési eszközök kérdése, az egészség és a biztonság kérdése, a szülők stresszhelyzetének kérdése. 

A Harlem Children's Zone folyamatosan jelen van a programhoz csatlakozók életében. Csatornáról (pipeline) beszélnek, amin minden felmerülő akadály egyenkénti legyőzésével végigkísérik a gyerekeket és szüleiket. Ha biztonsági őrrel kell a gyerekeket óvodába, iskolába kísérni, akkor fegyveres őrök kísérik őket, de ha arról van szó (és volt arról szó), hogy a helyben elérhető állami iskolában (public school) nem biztosíthatóak a szükséges különórák vagy a megfelelő tanári hozzáállás, akkor a program szervezői akár új, saját iskola megszervezésébe is belevágtak. Ebben az iskolában aztán akár az USA-ban egyébként igen erős pedagógus szakszervezetek tiltakozása ellenére is olyan rendszert vezettek be, amelyik az itt élő gyermekek szükségleteinek feleltek meg és nem középosztálybéli oktatóik érdekeit szolgálták. Magyar szemmel nézve végtelenül célratörő, minden erőforrás megmozgatására képes és hajlandó a program. A speciálisan felkészített oktatóktól, a szociális és egészségügyi szolgáltatásokon keresztül, a biztonsági intézkedésekig az élet kivétel nélkül minden területére választ adnak a program keretében. A szó szoros értelmében az történik, hogy ahol akadályba, problémába ütköznek, ott azonnal létrehoznak erre egy segítségnyújtási módot, ha az nem létezett korábban a térségben, vagy nem megfelelően működött. 

Érpatak vs HCZ

Obama elnök, aki mára 20 amerikai nagyvárosban tervezi a programot bevezetni, felhívja a figyelmet a kezdeményezés hatalmas költségeire. Megjegyzi azonban, hogy ezek az emberek jelenleg is rengeteg pénzbe kerülnek, amit most börtönök fenntartására, biztonsági intézkedések bevezetésére fordítanak. 2008-as beszédében úgy fogalmaz, hogy a Harlem Children's Zone gyermekek egy egész generációját menti meg évi 46 millió dollárért. Egy akkora összegért, amit az amerikai hadsereg négy óra alatt költ el Irakban.

Az érpataki polgármester nem az oktatásban, hanem a rendteremtésben látja a megoldást. „Modellje” alapvetően nem segítő, hanem rendvédelmi jellegű, aminek minden más alrendszert alárendel. 

„A modellnek ez a lényege, hogy rend a lelke mindennek.” 

Míg Canada programja a jövő generációt, a térségben élő gyermekeket célozza meg, Orosz Mihály Zoltán a cigányság általa „kőkemény bűnözői magnak” nevezett rétegével száll szembe, az ő „levadászásukkal” üzen a többieknek is. Hogy ezt milyen módszerekkel teszi, azt ő maga mondja el a honlapra feltöltött videókon: 

„Ha meg se változik és el se akar költözni, akkor mi ezt nem szoktuk eltűrni – ezt szoktam mondani -. Addig, amíg börtönbe nem tesszük, addig harcolunk. És utána, amikor bekerült a börtönbe, akkor megszűnik a harc.”

„Elő kell venni, meg kell nézni a portáját, a szemetelést, a gyermeknevelést, a különböző szabálysértési lehetőségeket, garázdálkodását, a dajdajozást, a kocsinak a műszaki állapotát, így szépen sorban mindent. Megnézni, hogy a gyerek hétfőn hogy megy iskolába, éhes, nem éhes. Tehát szépen úgymond rá kell fókuszálni a polgármesteri hivatalon keresztül a különböző hatóságoknak, a gyermekvédelemnek stb.-nek, rendőrségnek és akkor utána folyamatosan szembesíteni kell a hatályos törvényekkel. És ami nem megfelelő azt állandóan folyamatosan szankcionálni kell, tehát megbüntetni, feljelenteni, úgymond idézőjelben „meghurcolni”. 

Érpatak vs HCZ

Ennek a „meghurcolásnak” a szerves részét képezi a helyi gyermekvédelmi ellátás is, ami öndefinícióját tekintve pedig inkább segítő, mint rendvédelmi szervezet, de a szolgáltatást helyben működtető hölgy beszámolójából a szféra és a segítő szakma hazai viszonyainak összes kiáltó ellentmondása napvilágra kerül. 

A segítő szakember emberképe, szemlélete itt is hamar átjön: 

„A törvény egyértelműen meghatározza a gyermekek jogait, de a kötelességeit is. Én ezt kinagyítottam egy A3-as lapra, és szépen ki van rakva az irodám várójában, hogy addig is, amíg szülők ott ülnek, ne unatkozzanak, hanem el tudják olvasni, hogy mi a gyermeknek a joga, mi a gyermeknek a kötelessége, illetve a szülőknek a kötelessége, mert erről ugye ők el szoktak felejtkezni.” 

Segítő beavatkozásai is ehhez az emberképhez igazodnak, jól illeszkedve a polgármester fentebb részletezett rendteremtésen alapuló beavatkozási modelljéhez: 

„Családok veszekedtek. Ha nem tudnak megegyezni, akkor ide is, oda is kimegyünk a rendőrséggel, elvisszük a gyerekeket.” 

„..én bizony ki szoktam menni hónap elején, hónap közepén, és ha kell végén, és megnézem a hűtőszekrényt, a kamrát, a szekrényt, hogy van-e benne tényleg elég élelem.” 

„Ha ezeket a szabályokat, amit mi felállítunk, nem tartja be, akkor el fogjuk vinni, átmeneti nevelésbe, vagy intézetbe is kerülhet a fiatal. Félnek, egyre inkább félnek.” 

Az érpataki modellben tehát a segítő szolgáltatások is a fegyelmezés, a megfélemlítés és elrettentés eszközeként kerülnek felhasználásra. De találunk példát „prevenciós” beavatkozásra is: 

„Védőnővel tanácsokat is adunk. Polgármester Úr támogat bennünket, abban, hogy az anyukákat felvilágosítjuk, hogy nincs értelme annak, hogy egyre több gyermeket szüljenek. A családi pótlék kevés ahhoz, hogy abból megéljenek. A hurkot fel szoktuk tetetni. Vállalják a hurokfeltételt, Polgármester Úr viszont átmeneti segélyként nem az anyukának, hanem megírjuk az átmeneti segély kérelmet, az anyuka aláírja, és a védőnő váltja ki a hurkot és így tetetjük fel.” 

Talán ebben az utóbbi idézetben látható legvilágosabban a Harlem Children's Zone program és az érpataki modell szemlélete közötti különbség. 

A HCZ értékként tekint a születendő gyermekekre, a felnövekvő fiatal generációra. Ember gyerekeket lát mindenhol, felesleges élet nincs, a gyermekek érkezésének örülni lehet. A segélykeretet nem arra használják, hogy újabb születéseket akadályozzanak meg, azok között, akiknek jelenléte nem kívánatos számukra, hanem éppen ellenkezőleg, programjaikkal mindent megtesznek, hogy a születendő gyermekeket olyan közeg várja, ahol egy élhetőbb, szebb élet vár rájuk. 

Az érpataki modell ezzel szemben láthatóan nem minden életet fogad szívesen. Számukra létezik felesleges élet, amelynek nincs értelme megszületni. Saját magával szemben már nem ennyire szigorú a gyermekvédelmis hölgy, elmondása szerint ugyanis 5 gyermeke van, pedig a szociális munkás fizetésből őket ugyanúgy nem lehet könnyű eltartani, mint a cigányasszonyoknak a családi pótlékból sajátjaikat. Esetében mégsem merült fel, hogy hurkot írasson fel neki valaki, mondjuk a második gyermeke után, megtámogatva azt a polgármester ajánlásával, anyagi támogatásával, és a védőnő hathatós közbenjárásával. Igazi, irigylésre méltó szociális hálózat működik Érpatakon, kár, hogy a középosztály nem részesülhet az „áldásaiból”. Talán nagyobb sikerrel éreznék át, mit is művelnek valójában.

És pont itt van a lényeg. A Harlem Children's Zone program gyakorlatilag egy „középosztály képző”. Egy olyan modell, ami az elképesztő körülmények ellenére oda-tartózónak, bevonhatónak és bevonandónak tartja Harlem lakóit ebbe a középosztályba. Ehhez képest az érpataki modell minden megszólalásban világossá teszi azt az éles különbségtételt, amit maguk között és a cigány lakosság között húznak. 

A két program között nem pusztán egy óceán és 46 millió dollár a különbség. A Harlem Children's Zone nem a belepumpált mostanra tényleg hatalmas összeg miatt működőképes. Hanem a befogadásra épülő szemlélete miatt. A programra való jelentkezés magyar szemmel bizarr lottósorsolásra emlékeztető hisztérikus hangulatban zajlik, ami leginkább azt mutatja, hogy a középosztályhoz tartozás létező, reális, vágyott jövőkép a szülők részéről. Az sem igaz, hogy a HCZ programjában ne lenne, számonkérés, szankció esetleg akár összeütközés is. A biztonsági őröket éppen azért alkalmazzák, hogy erőnek erejével vessenek véget az elviselhetetlen erőszaknak elszakítva a környék gyerekeit attól a közegtől, amiben minden valószínűség szerint a bandák utánpótlását képeznék. Szüleiknek komoly együttműködést kell tanúsítaniuk, ahogy a gyermekek is egészen más közösségi szabályok között tanulnak meg élni. 

Hogy mindez mégis vonzó, sőt vágyott út a környék lakói számára az azért lehetséges, mert évtizedek alatt a középosztálybéli lét elérhető lehetőség, milliók álma lett az Egyesült Államokban élő amerikai-afrikai lakosság körében. Nagy utat tett meg az USA a ku-klux-klan korától az első színes bőrű elnökig. 

Mi ennek az útnak az elején vagyunk. Közelebb a ku-klux-klan által képviselt szemlélethez, amelynek egyik - most már a helyi közigazgatás által is megtámogatott - modellje az érpataki. 

A Harlem Children's Zone programról és annak magyarországi bevezethetőségéről hamarosan külön írással jelentkezünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szimplacsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr602951642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nzoltan 2011.06.03. 10:09:22

De van felesleges élet. Amit eltékozolnak már akkor amikor meg sem született. Vannak emberek akik szarnak a világra, inkább a világra szarnak felesleges gyerekeket. Ezt a hülye is látja. Csak ki kell nyitni a szemeket.

fidesz = mszp = szdsz 2011.06.03. 10:10:12

mILYEN ÚTNAK VAGYUNK AZ ELEJÉN???
Nem kell sem néger sem cigány miniszterelnök. Elég Orbán is.

Nzoltan 2011.06.03. 10:10:54

Mindenki az oktatásról beszél, de azt elfelejtik, hogy ahhoz az iskolába is kell járatni a gyereket. Ma senki nem akadályozza a tanulást, bár sokan azt állítják. Sőt. ha kitölt az ember egy sajtpapírt származás alapon, előnyre tesz szert. Állandóan azt hallani, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Pedig nem.

Nzoltan 2011.06.03. 10:11:28

És még valami. Az érpataki "rendteremtés" nem egy ördögtől való dolog, hanem egy olyan alapvető igény, amit az elmúlt századokban meg lehetett oldani. Nincs olyan társadalom, ahol a bűnözés elfogadott lenne.

Cr 2011.06.03. 10:11:47

Soha nem értettem, hogy miért kell hasonlítani a magyar helyzetet az USA-hoz. Az USA egészen más.
A magyar helyzetet lehet szidni, de egyelőre itt még nincs olyan nagy probléma a rasszok között (bármennyire is hisztizik a jobbikos sajtó és a liberális sajtó) mint amennyire sokan azt vizionálják. A szlovák-magyar viszály is inkább csak a politikusok szintjén van meg, az átlagpolgárokat nem érdekli.

Az USA-t nem hiszem, hogy másolni kellene bármiben is. Ott konkrét városrészek és városok vannak, ahová fehér ember be se mehet egyáltalán. Itt ilyen nincs. Sokat szidják pl a 8.kerületet, ehhez képest éjszaka is nyugodtan át lehet kelni. Bronxban nem hiszem, hogy a posztoló át tudna menni éjjel. Vagy akár este. Vagy bármikor. Teljesen más.

Olyan rossz összehasonlítás ez, mint amikor mi a nyugat fejlett focikultúrájáról beszélünk és arról, hogy ott bezzeg mennyire fölkészültek a huligánokra és az őket kísérő problémákra. Ugyan kérem. EBben az országban senki nem halt még meg foci kapcsán. Alig vannak sérülések is. Komolytalan az egész. Angliában, Németországban meg Hollandiában, a "fejlett" nyugaton nem vigyáznak egymásra és ölre mennek, szó szerint. Miért kellene őket majmolni, miért kell nézni, hogy ŐK HOGY CSINÁLJÁK? Dehogy kell nézni. Maradjanak csak meg ilyennek a "gárdisták" meg a bűnözők, a kopaszok, a szekusok, a zsaruk, a focistradion rendezői és huligánjai. Idehaza nincs valódi igény az erőszakra. Aki ezt vizionálja, az menjen el szépen nyugatra és nézze meg, milyen a valódi erőszak. Itt az nincs és nem is kell rá készülni, mert akkor viszont már lehet.

Nzoltan 2011.06.03. 10:12:26

Az tetszik ebben a cikkben, hogy olyanok írnak szegénységről, akik nem is láttak még olyat. A szegénység relatív. Minden segélyezettt sokszor többet kap, mint egy afrikai, ázsiai igazán szegény. Az állam egyáltalán nem vonult ki a szegények támogatásából, sőt, erőn felül költ a szociális juttatásokra. De amíg az elszegényedetteket nem mozdítja meg az elkeseredésük, a tenni akarásuk, egy jobb élet reményében, akkor senki nem tud segíteni rajtuk. Márpedig miért is tenne kereszbe egy szalmaszálat bárki is, aki amúgy is megkapja mástól azt, amire igénye van. ma a segélyezési rendszer nem hogy konzerválja, de növeli a problémákat.

A szerző olvasson el egy Móricz könyvet, aztán képbe kerül, hogy milyen az igazi szegénység. De valamiért azokban sem hemzsegnek a nincstelenség álcája mögé bújtatott bűncselemények.

AlbaZen 2011.06.03. 10:12:46

Elképesztő, hogy Harlem milyen átalakuláson ment keresztül 1988 és 2007 között. Lényegében felszámolták a gettót:

forum.skyscraperpage.com/showthread.php?t=149448

Megdöbbentő képek!

Nzoltan 2011.06.03. 10:13:22

Ami még eszembe jutott:
Az USÁ-ban sokkal szigorúbbak a bűncselekmények utáni retorziók mint itt. tehát az összehasdonlítás abban sántít, hogy az ami nálunk az érpataki modell, az ott kint már évtizedek óta alap. Ott nincs olyan, hogy a kisebbség pozitív diszkriminációja a bírósági ítéletekben is fellelhető, és nincs olyan, hogy a rendőrség nem hogy tehetetlen, de nem is akar tenni. Nálunk ott borult ki a bili, hogy az állam folyamatosan kivonult az igazságszolgáltatásból, miközben a lakosságnak nincs joga megvédenie magát és értékeit még a salyát házában sem.

qwertzu 2011.06.03. 10:13:48

"Orosz Mihály Zoltánt láthatóan irritálja a mélyszegénység kifejezés, ő inkább mély igénytelenségről illetve mély felelőtlenségről szeret beszélni."

Aki az udvarra szarik, az igénytelen. Ezt nem lehet máshogy magyarázni. Ez nem szegénység kérdése.

Gyönyörű ez a Harlem Children's Zone program, de egyvalamiről feltűnően hallgatsz: Rudy Giuliani munkásságáról, ami egy, kőkemény, rendpárti, büntetésre alapuló rendszer volt, és kb. egyszerre kezdődtek. És hogy rendpárti, büntetésekre és szankciókra épülő rendszernek milyen sikere volt. Ha már New York és 90-es évek és párhuzamot akarunk vonni.

büünös 2011.06.03. 10:14:47

Sziasztok!
1.Egy kicsit durva a Ku-klux-klanhoz hasonlítani az érpataki polgármestert.
2.Az egyéni felelősségről nem ejtettél szót az egész cikkben, sajnos.
3.Várom, hogy Érpatakról vagy Gyöngyöspatáról egy hat hónapos önkéntes közösségsegítés keretében mikor számolsz be.

kamuszutra 2011.06.03. 10:15:06

ne várjunk emberközpontú, emberséges személetmódot egy nácitól, hiszen az ideológiája az embertelenségen alapul.

azallamenvagyok 2011.06.03. 10:20:01

vágyvezérelt gondolkodás? :)

"Hogy mindez mégis vonzó, sőt vágyott út a környék lakói számára az azért lehetséges, mert évtizedek alatt a középosztálybéli lét elérhető lehetőség, milliók álma lett az Egyesült Államokban élő amerikai-afrikai lakosság körében."

nem kell félremagyarázni semmit, meg démonizálni, itt le van írva a lényeg.
Magyarországon a középosztálybeli élet a többségtől messze áll, nem valós és nem biztos alternatíva, itt felzárkóztatni is csak a szegénységbe lehet.

elsősorban ezen kell segíteni, és nem kkk-t haluzni

és amíg nincsenek pozitív motivációs lehetőségeink, sajnos a negatívval kell élni, mielőtt tényleg harlemet teremtünk a töketlenkedéssel

büünös 2011.06.03. 10:20:18

Kedves kamuszutra!
A nácizást tessék befejezni, sehova nem vezet. És a vitát lehetetlenné teszi.
Köszi

The_Genius 2011.06.03. 10:33:30

Milyen elején vagyunk az útnak?
Nálunk is cigány elnök van! :d :d :D

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.06.03. 10:33:48

Meg azért azt is hozzá kell tenni, hogy Obama sem egy tipikus harlemi néger közegböl emekledett fel.

Fehér középosztálybeli családba született bele, a börszíne ugyan barna, az apja révén, de vele (és az ö családjával) aztán már nem sok kapcsolata volt a késöbbiekben.

A továbbiakban is átlag középosztálybeli életben és lehetöségekben volt része (menö iskolák és egyetem), úgyhogy ez a példa nem sokat mond az amerikai kiemelkedési lehetöségekröl.

siqlum 2011.06.03. 10:56:18

Jó ötlet tanulni amcsi szociális programokról, de gyerekek ezt nem lehet egy az egyben átültetni magyar helyzetekre.

Szociológiai tény h a két nép (amerikai mindenkivel együtt, angolszász, német, svéd, mexikói, afroamerikai)(magyar mindenkivel egyött, szlovák, német, cigány stb)alapvetően különbözik. Itt elsősorban arra gondolok h nem létezik az állam megoldja mentalitás ami nálunk él. Nem az államra várnak, hanem maguk oldják meg, egy civil áll az élére. Itt el is érkeztünk a második részhez:

A két népnek különböző a civil részvétele a demokráciában. Ott olyan amilyen, sztem van képünk róla, nálunk meg olyan amilyen. Közhely, de a magyar civil szervezetek csak a pártok meghosszabbított kezei.

Jogrendszer, szociális járulékok. Az amerikai rendszer nem olyan széles mint a magyar, ott magad élsz magad teszel a boldogságodért rendszer van. Nincs olyan h évtizedekig ha vállalsz 3 gyereket kapsz az állam bácsitól egy gyereket, meg segélyt stb.

A pénzt ti is említettétek. Nálunk kormányzatok hosszú évekig nem törődtek a problémával, mert olcsóbb volt kifizetni a segélyeket és asztal alá söpörni a problémákat. Náluk meg valahogy összeszedték rá. Apropó olvasnék olyan cikkeket amelyek azt mutatják, be hogyan szereztek amcsi civil szervezetek pénzt a programjaikra.

Nem folytatom tovább. A lényeg nem lehet egy az egyben átültetni amerikai, dán, svéd stb példákat Magyarországra mert nem lesz sikeres. Hozzá kell igazítani az adott országhoz. S a legfőbb nem szabad hagyni hogy a kisebbségi problémákat a széljobb oldja meg. Vannak sajnos ilyen hagyományaink, de nem kéne felidézni...

Mindettől függetlenül a blogot elmentem és olvasgatni fogom :)

rolika 2011.06.03. 11:02:57

Különbség, hogy Harlemben akadt valaki a kisebbségből, aki viszi a programot. A honi cigányvezetőket meg lehet nézni...

De a legnagyobb különbség az amerikai lehetőségek, ott van hova felemelkedni. Az USA-ban ha van munkahely, minden van. Itthon, aki dolgozik, az nem megy semmire. De nagyon nem. Itt a bibi.

Csak beugrottam 2011.06.03. 11:03:42

"Saját magával szemben már nem ennyire szigorú a gyermekvédelmis hölgy, elmondása szerint ugyanis 5 gyermeke van, pedig a szociális munkás fizetésből őket ugyanúgy nem lehet könnyű eltartani, mint a cigányasszonyoknak a családi pótlékból sajátjaikat. "

Miért lenne? Ő dolgozik és a MUNKAbére mellé kapja a CSP-t.Tehát neki több bevételből kell eltartania a gyerekeit.

"„A gyerekeket nyakra-főre szülték, mert ugye ebből tudtak megélni..”,

„A nagy semmittevés közepette a szülők nem gondozták se az udvarukat, hát eléggé ugye kint végezték el a dolgukat, nem volt külső illemhely, semmi, tehát borzasztó állapotok uralkodtak.”

elvileg a valóban elkeserítő helyzet leírását szolgálják azonban a beszúrt megjegyzésekkel egyértelmű értékítélettel is ellátják azt, félreérthetetlenül megjelölve az érintettek kizárólagos felelősségét a kialakult helyzetben. "
Miért ?Ki a felelős azért ,hogy a nyomorba szül gyereket, ki a felelős azért hogy az udvarra szarik?

"Ennek megfelelően a Harlem Children's Zone valójában egy alaposan kidolgozott oktatási program,"

Mond ezt azoknak a mélyigényteleneknek akik NEM járatják a gyereküket iskolába.

Az egész posztnak nincs értelme mert az almát a körtével hasonlítja össze.

Vagy gondolom érpatak polgármesterének ugyanannyi anyagi és jogi lehetőségei vannak mint a tengerentúliaknak.

moszkvicssluszkulcs 2011.06.03. 11:05:48

Az érpataki polgármester jöhetne Miskolcra Kriza helyett.

Pumpui 2011.06.03. 11:17:55

Az írás alapján azt mondom látni a fényt! A hozzászólások alapján viszont sírni tudnék. :-( A sötét középkor ehhez képest semmi.

Muad\\\'Dib 2011.06.03. 11:18:17

Köszönjük, de az USA féle útból inkább ne. A legkeményebb faji szegregáció, méghozzá önkéntes alapon pont náluk van. Sem a fehérek, sem a feketék nem óhajtanak nagy tömegben keveredni egymással, külön kerületek, stb. Azt szokták mondani, a legalsó rétegek tükrözik hűen egy társadalom hozzáállását. Márpedig elég megnézni az amerikai börtönöket, ahol minden, ismétlem minden a faji megkülönböztetésen alapul.

Yasashi Tanuki 2011.06.03. 11:18:44

USA-ban nincs szükség Érpataki modellre, mert ott egyértelmű, hogy ha valaki vét a törvény ellen, akkor büntetést kap. Hazánkban azért lett népszerű ez a nézet, mert a szoclib tábor un. megélhetési bűnözést támogató politikájával sikerült elérni, hogy büntetlenül lophattak akik ezt életvitelszerűen tették, ha ügyeletek arra, hogy ne lopjanak 20 ezer Ft értéknél többet. USA-ban ha rendőrre támad valaki, ahogy az pl. a nagykátai rendőrkapitányság ostromakor és még számtalan esetben történt akkor fegyvert használnak ellene, és a rendőrt nem hurcolják meg utána. A Harlemi modell intézkedéseit nem az Érpatakival kell összevetni, hanem a magyar szociális rendszerrel és a romaintegrációra felállított projektekkel. Magyarországon közpénzből finanszírozunk a harleminél sokkal magassabb szintű és sokrétűbb ellátásokat a cigány fiatalok számára, de mégsem élnek ezekkel a lehetőségekkel.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2011.06.03. 11:32:23

Ahogy qwertz irta, Giuliani kemenyen kisoporte a varost a 90-es evekben, meg Scorsese is azon sirankozott, hogy nem talalt a Taxisofor hangulatat idezo helyet, mikor a Holtak utjat forgatta 1998-ban. Ezen kivul a varos hihetetlen mennyisegu penzt pumpalt renovalas es uj epites cimen a negyedbe, amivel gyakorlatilag felszamoltak a harmadik vilagbeli korulmenyeket.

Hatalmas kulonbseg, hogy Erpatakkal szemben Harlem gyakorlatilag homogen volt. A bunozes nagy resze black-on-black - teljesen mas hatasa lett volna, ha mondjuk Manhattan 20%-at adta volna a Harlemi populacio. Aki mar volt nagyobb amerikai varosban, az tudja, hogy nagyon elesen elkulonulnek egymastol a kulonbozo teruletek, az egyik utca csillogo belvarosi plaza, a mellette levo drogtanya. Ezzel szemben Magyarorszagon az (eroltetett) egyutteles miatt folyamatosak a surlodasok a kulonbozo... ooo, "szocialis helyzetu csoportok" kozott.

Mindezek mellett azok, akik a(z egyes) ciganyok igenytelen, emberhez nem melto, gyakorlatilag allat szinvonalu eletmodjat kritizaljak, igenis van igazsaguk. Voltam mar pl India es Del-Afrika igazi nyomorgettoiban, ott kulonbul elnek a helyiek. Egyikben sincs olyan, mint "segely", ha nincs mit enned, akkor game over. Az emberek megis tudnak ebben a kornyezetben is meltosagteljesen elni, azt dolgoznak, amit tudnak, vigyaznak arra, amijuk van, es azon dolgoznak, hogy ha nekik nem is, de talan majd az unokaknak jo lesz. Ez a vagy itthon abszolut hianyzik, sot, a ciganyok erovel allnak ellen mindennek, ami a "hagyomanyos eletviteluket" (akarmit is jelentsen ez) akarja megvaltoztatni. Anno volt interju egy cigany akarkivel, o mondta, hogy a rokonok nem akartak elengedni gimnaziumba, mert feltek, hogy kiszakad a csaladbol. Amig ez nem valtozik, addig mi keveset tehetunk.

A legnagyobb kulonbseg Harlemmel szemben viszont szerintem az, hogy ott el tudtak adni a tobbsegi tarsadalom "amerikai almat" a feketeknek is, es bebizonyitottak, hogy csak rajtuk mulik, mennyit ernek el - ha akarjak, akar a kovetkezo generacio egy resze is a kozeposztaly resze lehet.

Ez a kozeposztaly az, ami nalunk mostanra gyakorlatilag megszunt letezni. Vannak, akik honaprol honapra elkaristolgatnak, masok a 200 nettoval mar kogazdagnak szamitanak, a ketto kozott pedig sehol semmi. Ha nekunk sincs perspektivank, akkor mit akarunk atadni a ciganyoknak? Igy marad a mumajerkedos nejlon-kemenylegeny gizdashows vonal - meg az afrikait megszegyenito nyomor.

kamuszutra 2011.06.03. 11:37:31

@büünös: nem vitatkozom, hanem véleményt nyilvánítottam. aki faji alapon végez hátrányos megkülönböztetés, az az én ítéletem szerint náci. fellebbezésnek, vitának helye nincs. köszi a megértést.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2011.06.03. 11:38:47

**Afrikait megszegyenito eletvitel.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2011.06.03. 11:45:13

@Muad\\\'Dib: a kulon keruletek meg boven a kolonizacio alatt kezdtek el kialakulni, amikor a kulonbozo szarmazasu _europaiak_ hoztak letre sajat keruleteket maguknak a varosokon belul - mostanra mar hagyomany.

De ez kozel sem azt jelenti, hogy zero keveredes van, Harlem lakossaga mostanra mar 15-20% feher, meghozza fehergalleros polgar.

Yasashi Tanuki 2011.06.03. 11:59:39

@kamuszutra: "fellebbezésnek, vitának helye nincs."

Ezek szerint a hazai integrációs hálózat is náci, hiszen faji alapon választja ki a támogatandó csoportot?

kamuszutra 2011.06.03. 21:30:03

@Yasashi Tanuki: a támogatás nyilvánvalóan nem hátrányos megkülönböztetés, így a kérdésed értelmetlen.

G. Wolf 2011.06.04. 01:13:37

Szép ez Harlem Children's Zone, és kéne valami ilyesmi program Magyarországra is, igenis csak és kizárólag az oktatás és képzés az egyetlen amivel ki lehet emelni szegény társadalmi csoportból bárkit is.

Talán azért abban vitatkoznék a blogbejegyzés írójával hogy nem kell a terhesség megelőzést preferálni. De igenis kell, de nem azért ahogy ő megközelíti "volna felesleges élet" hanem épp hogy nézzük meg miylen élet elé néz aki ilyen környezetbe születik? Nyomor, 10x annyi teljesítmény fele annyi bérezésért. Illetve minél kevesebben születnek annál kevesebb embert kell egy ilyen program keretén belül középosztályba segíteni. Az életnek minősége is van, és ha esélytelen hogy egy minőséget valaki tudjon biztosítani a gyerekének jobb ha nem akar tudatosan gyereket vállalni.

De hangsúlyozom ez véletlenül sem tudatos abortálás, hanem terhességmegelőzés! (Csak a félreértések elkerülése végett!)

Tetszik a program, remélem előbb utóbb nálunk is lesz ilyen ami óvodától egyetemig kíséri a legszegényebbeket, hogy ne csak újratermelődjenek hanem hasznos tagjai lehessenek előbb utóbb a társadalomnak.

bellabella 2011.06.04. 09:21:42

azért valami hasonló nálunk is van,vidéki, kistérségi programok 0 éves kortól 18-25-ig, a Szécsényi kistérségben lassan 5 éve, másik 11 kistérségben most kezdődően, ahogy a HCZ is bizonyítja, nem évek, hanem évtizedek kellenek hozzá, www.gyerekesely.hu

kagab 2011.06.08. 08:44:19

Sajnos a polgármesterek önjárósága itt nem újkeletű dolog, emlékezzetek csak Szepesi Zsolt néhai monoki polgármesterre és követőire, vagy Lázár János tavalyi listájára, hogy csak a "legkiemelkedőbbeket" említsem, de Érpatak is méltán válik hírhedtté. Polgármesteri pozícióból is sokat lehetne tenni a felemelkedésért, de ahhoz más szemüveg kellene.
Két adalék azért még eszembe jutott az igénytelenséggel kapcsolatosan: egyrészt azok, akik valamilyen budit kapnak, ha hiszitek, ha nem is, nem fogják eltüzelni, hanem használni fogják rendeltetése szerint (kérdezzétek erről Ritók Nórát például).
Másrészt a születésszabályozás kérdése ütött szöget a fejemben. Spirált adnak? Ez nem akkora hülyeség, de csak akkor, ha az a nők vagy családok szabad választása. És azt is tudjuk, ha nagy trendeket nézünk, hogy a polgári fejlődés együtt jár az alacsonyabb gyermekszám vállalásával. De hangsúlyozom, csak ha szabad választásról van szó (tudom, hogy most nem akarok gyereket, de nincs pénzem védekezni pl., aki nő, az hamar szembesül a gyógyszerárakkal, és a spirál sem olcsó mulatság) - ha a hatalom mondja azt, hogy nekem csak egy vagy két gyerekem lehet, ezért teszik fel a spirált, na akkor nem! Még szerencse, hogy nem elköttetés (sterilizálás), mint Szlovákiában volt jópár évvel ezelőtt, de nem akarok ötleteket adni. És a polgármester személyesen tudja, hogy kinek van spirálja...?!

Yasashi Tanuki 2011.06.08. 08:44:42

@kamuszutra: Azoknak akik kimaradnak belőle, bizony diszkriminatív a támogatás.

Sok kelet - magyarországi faluban élő példa, hogy a cigányok lévén többségben a tanulók 90%-a ingyen étkezik és ingyen kapja a tankönyvet, a maradék 10% magyar gyerek pedig fizet érte. Ebben a helyzetben még az is stimmel, hogy a kisebbséget éri hátrányos megkülönböztetés, ugye???

Yasashi Tanuki 2011.06.08. 08:45:09

@bellabella: "ahogy a HCZ is bizonyítja, nem évek, hanem évtizedek kellenek hozzá"

Inkább évszázadok. Mélyedj el kicsit a romológiában!

sronti 2011.07.31. 20:05:09

Kis pontosítások: Bronxban majdnem annyian laknak, mint Budapesten, és elég színes is, vannak gazdag, közepes és fullgettó részei, nem érdemes az egészet leszegényezni.
A "szuper predátor" az kb. az "ezek a mai fiatalok" sajtónyelven, minden generációra elmondják, semmi jelentősége nincs. Ha valaki igazi amerikai gettó hangulatra kíváncsi, ezt érdemes megkeresni:
www.imdb.com/title/tt0224853/

2011.12.21. 18:24:06

Az olyanoknak, mint pl. ez a kamuszutra és tsai, akiket hónapok óta van szerencsém olvasgatni:

Szerintem egy antináci van legalább annyira náci, amennyire egy náci az. A konok, és veszett radikalizmusa csupán az ellenkező pólusról csaholja a magáét. Részemről sincs vita, az antináci = náci. (Ebbe a körbe -urambocsá- bele lehet érteni akár még az általa védelmezni kívántakat is)

Sőt. Szintúgy megfellebbezhetetlenül ki merem jelenteni, hogy az ilyen "antináci" az antinácizmusa által vezéreltetve sokkal különb gaztettekre is képes, mint egy náci. Erre is akad történelmi, de akár jelenkori példa is, bőséggel.

Bocs, hogy belevauvau, de az ilyen hangnemtől egyre határozottabban érzem ezt.

PS: Remélem, az itteni moderáció nem pl, az "amerikai magyar népszava" szintjén működik, mert ha mégis, hozzászólásomat eleve tekintsék tárgytalannak.
süti beállítások módosítása